Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox
tell me a story!
who's here?
show your face
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (32 fő) Szomb. Dec. 23, 2017 7:44 pm-kor volt itt.
latest posts
got an answer?
•• Ioles Mayfield, the second
írta: Ioles Mayfield
Pént. Feb. 23, 2018 5:45 am
•• Rudolf & Anita
írta: Anita Sandvoort
Kedd Feb. 20, 2018 10:01 pm
•• Ötletem van!
írta: Anita Sandvoort
Kedd Feb. 20, 2018 9:05 pm
•• dr. Kai Clemons & Leith
írta: Kai Clemons
Kedd Feb. 20, 2018 8:58 pm
•• Ariana & Lilith
írta: Lilith
Kedd Feb. 20, 2018 7:59 pm
•• Játékostárs kereső
írta: Theo Holst
Szer. Feb. 14, 2018 2:15 pm
•• Chicago Guilty
Vendég
Hétf. Feb. 12, 2018 7:47 am
•• Első pillantás
írta: Theo Holst
Csüt. Feb. 08, 2018 4:07 pm

Share | 
 

 Első pillantás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet



dear cupcake, call me by my name
avatar

Sárkány

Male ♌ Posts : 8
♌ Join date : 2018. Jan. 06.
♌ Age : 18
♌ Tartózkodási hely : nem nevezném otthonnak, de ott
♌ Foglalkozás : még egy ideig tanulok
♌ Humor : én jókat szórakozom magamon

TémanyitásTárgy: Első pillantás   Pént. Jan. 12, 2018 2:27 pm

 Iason & Theo



És itt ülök megint, mint valami dedós, akit számon kérnek, hogy már megint mit csinált. A legutóbbi beszélgetésünk a szexuális beállítottságomról szólt és, hogy ezt is csak kitalálom, hogy figyeljenek rám. Na ja, mintha annyira számítana, hogy ki foglalkozik velem. Világ életemben egyedül voltam a gondolataimmal, gondjaimmal, kétlem, hogy pont most változna minden, hogy már nyíltan meleg vagyok és hát tényleg nem történt semmi, illetve nem úgy, ahogyan azt az előttem álló, magukat szüleimnek nevező emberek hiszik.
Azóta nem nagyon jött szóba, hogy meleg vagyok, részemről én mindent elmondtam nekik, amit akartam, ők meg amúgy sem hajlandóak beszélni a dologról és ezt a tudtomra is adták. Bár ténylegesen nem tagadtak ki, mert felhagytam a szivárványszín hordásával, de én nagyon is úgy érzem, hogy ez a hely nem nekem való. Amint lehetőségem lesz, én elmegyek ebből a házból és sose jövök vissza. Igen ők neveltek fel és igen, etettek, iskoláztattak, meg minden, de sose szerettek igazán, mindig volt egy érezhető távolság közöttünk, meg amúgy se sűrűn vannak itthon. Legalább sokat lehetek egyedül, mármint fizikailag , mert lelkileg amúgy is az vagyok. Ez elég szomorú, de egész életemben magamra számíthattam csak és nem volt mellettem senki, vagy csak kihasználtak, hát ezt is meglehet szokni.
Nem is nagyon sanyargatom már magam, hogy nincs senkim ezen a világon, csupán néha esténként jut eszembe. A szüleimnek sose beszéltem ezekről az érzésekről, velük nem lehet ilyet csinálni, bár most is próbálnak felelősségteljesen viselkedni és lehordani, hogy az utóbbi időben nagyon romlottak a jegyeim, ettől még nem válnak jó szülőkké.
-Nem tűröm, hogy ilyen pocsék eredményeket produkálj!-szinte  köpködve üvölt felém az apám, nem híres a nyugodtságáról, az biztos, de már rég megtanultam, hogy ne sírjam el magam az ilyen düh kitörései miatt.-Igazán gondolkodhatnál néha, hogy mit csinálsz! Azért tanulsz, hogy a lábadra állhass és végre a magad ura legyél!-minden igaz, amit mond, de még sem érdekel. Az utóbbi időben az életem nem alakul valami jól és nem éppen az iskola az, ami felvidít.-A te korodban én már rég dolgoztam és a saját lakásomban éltem, hogy a szüleimnek ne kelljen még egy éhes szájat etetnie. Örülnék, ha ezen elgondolkoznál-burkoltan most elküldött a francba. Mintha azt várnák el, hogy én tartsam el majd őket a jövőben. Az biztos, ha azon múlna, már rég elmentem volna innen, de igen, ehhez elkell végeznem az iskolát.
-Oké-ennyit mondok csak nekik, majd várom, hogy mehessek, ha megmozdulok anélkül, hogy elengednének, folytatódna a szentbeszéd. Rájuk sem nézek, csak figyelem, hogy mi történik kint, az ablakon keresztül, még egész jó idő van, pedig a tél már közeledik, valószínűleg nem lesz fehér karácsony. A gondolat miatt elszomorodom, mert imádom a havat, olyankor lefeküdhetek a földre, betemethetem magamat a nagy hóval és úgy tehetek, mintha nem léteznék. Így senki nem lát és nem figyel, hogy mit fogok már megint csinálni, szóval elég nyugodt egy szitu.
Apám egy határozott és lemondó legyintéssel enged utamra, ami az iskolához vezet. Ma elmaradt az első óra, legalább is ezt mondtam, ezért volt idő erre a kedves beszélgetésre.
A suli elég közel van, szóval gyalog megyek. Nem sietek, mindek, úgy sincs kedvem ehhez az egészhez, de az biztos, hogy az öregnek igaza van. Ha befejezem idén az iskolát, akkor utána végre elköltözhetek itthonról, persze ahhoz munkát kell szereznem. Egy bökkenő van, semmiben nem vagyok elég jó. Fizikai munkát semmi pénzért nem végeznék, a matek nem az erősségem, szóval tudományok kilőve, rajzolni egész jól tudok, de sose tanultam igazán. Az informatikát viszont kenem-vágom, csak kell egy jó végzettség, hogy bármilyen ilyesmi munkát végezzek, ahhoz meg tovább kell tanulni.
-De semmi kedvem tanulni-sóhajtom magam elé és már az iskolában is vagyok, de már legalább van egy motivációm. Össze kell szednem magam, hogy elhúzhassak innen, örökre.
Tegnap az igazgató is elbeszélgetett velem a pocsék teljesítményem miatt és megparancsolta, hogy keressem fel az oktatási irodát és kérdezzem, hogy van-e valaki, akit ajánlanak korrepetáláshoz, kaptam is egy nevet. Iason Mayfield. Ötletem sincs, hogy ki ő, bár inkább azon lepődnék meg, ha tudnám. Még arról sincs fogalmam, hogy kikkel vagyok egy osztályban. Egyrészt nem érdekel, másrészt meg fölösleges, mert leszarnak. Kaptam róla egy jó kis leírást, szóval nem lesz gond megtalálni a teremben.
Ahogy belépek a tanterembe olyat teszek, amit szökő évente egyszer szoktam, körbe nézek, keresve a szerencsétlen áldozatot. Nem kell sok idő, míg meg is találom. Szőkés belőtt séró. Jó stílus és hát, elég jól néz ki. Sőt, nagyon is jól néz ki. Alig bírom levenni róla a szememet, úgy tűnhetek, mint egy éhező farkas, aki valami jó húst lát. Eszembe jut, hogy én mennyire szarul nézhetek ki. Alig aludtam, pedig a pihentető szundi kell a szép bőrért, a ruhámat meg inkább hagyjuk, csak felkaptam egy a földön heverő göncöt és most abban virítok. Szép lesz így elé állnom. Végig mérem tetőtől-talpig, míg arrébb állok kicsit az ajtóból, nagyon fellökjenek. Kicsit motyogok még magamban, miközben még legeltetem rajta a szememet, biztatásképpen, majd elindulok a remélhetőleg jövőbeli tanitó bácsimhoz, nem mondom, nagyon nem bánnám, innám a szavait és egy órát sem hagynék ki.
A háta mögé érve megkopogtatom a vállát, először óvatosan bökdösöm, ha nem vesz észre legalább ráfoghatom, hogy én megpróbáltam és utána némán csodálhatom tökéletes arcát életem hátralevő részében. Nem tudom, hogy minek örülnék jobban, de az biztos, hogy bánom, eddig nem néztem köbe, mikor beléptem a terembe.


◤ szószám: 873 ◤ notesz: Remélem jó lesz  aranyos próbál lennicredit



A hozzászólást Theo Holst összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 13, 2018 7:11 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



dear cupcake, call me by my name
avatar

Vérholló

Male ♌ Posts : 27
♌ Join date : 2017. Mar. 26.
♌ Age : 19
♌ Tartózkodási hely : × Amszterdam
♌ Foglalkozás : × kiváló kérdés
♌ Humor : × megkoronázatlan élességű

TémanyitásTárgy: Re: Első pillantás   Pént. Jan. 12, 2018 9:21 pm

 theo & iason



❝ We met when we were young

Az iskola. Az egyetlen hely ahová a testvéreim már nem követhetnek látszólag. De már láttam őket, hogy unalmukban holló alakjukban ott gubbasztottak a fán és engem ellenőriztek. Vajon igazat mondok? Nem alszom-e át az egész tanítási időt vagy valahol máshol vagyok és ők nem tudnak róla, mert esetleg pont rontom a Mayfield nevet. Borzasztó, hogy még gyerekként kezelnek, aki semmit sem tett le szerintük az asztalra. Pedig szerintem igazán kiérdemeltem volna már a bizalmukat. Hogy csak egy kisebb bizalmat ajándékozzanak nekem. Ám az vagy amit mások gondolnak rólad. Ha rád aggatnak egy gúnynevet nem tudsz megszabadulni tőle, bármennyire szeretnél, mert az fog meghatározni téged. Az elmenekülés nem segít. Tudom. A családom ragaszkodó fajta. Szeretem is őket, csak néha ne lennének olyanok, amilyenek. De ez így van rendjén. Sajnos. Nekem, mivel a legkisebb vagyok végig kell néznem ahogy a testvéreim felnőnek és én felnövök mellettük. Azaz dehogy, a szemükben mindig én leszek a legkisebb. Ezen semmi sem változtat. Az se ha magasságban elhagynám őket. Ez ugyanis valamiért lehetetlen. Amint említettem tényleg együtt növök velük, bár jobb lenne ha nem így történne, ha esetleg egyszer felül kerekednék valamin. Mit tudom én, akármin amiben ők köztudottan bénák. A gond viszont az, hogy még nem jöttem rá mi az amiben nem jeleskednek.
Ezért lehet az, hogy nem riadva meg semmitől elvállaltam anno, ha kell szívesen korrepetálok másokat. De egy ideje senki sem jelentkezett nálam. Az elején rendesen el is voltam keseredve, meg az is megfordult a fejemben, hogy viccből készítek egy „korrepetálást vállalok” feliratú felsőt. Ám elment tőle a kedvem, azzal is számoltam, hogy visszakérdeznek az emberek, mégis miből? Jó módorból? Ami esetleg hiányozhatna belőlem, akkor ha ezt a pólót elkészíttetném az egyik ajándékos boltban, amit nem olyan régen láttam. Egy darabig az osztálytársnőim sopánkodását hallgattam ki, arról csevegtek mennyire pocsék az életük s, mivel tehetnék jobbá. Buli, pia, pedi- manikűr, bohócsmink, frizurareklám. Csupa olyasmi, amivel naponta traktálni szokták egymást.
Aztán végre megjött a felmentő sereg, az állítólagos barátaim. Tény, hogy most sokat nem beszéltem, csak azon röhögtem, mennyire szerencsétlenül járt az egyikük nagytestvére. Az ilyen mindig boldogsággal tölt el, hogy van ilyen. Amikor a nagyobb jár pórul és a kisebb elmondhatja a barátainak okítás gyanánt, mit tegyenek és hogy tegyék, hogy ők még véletlenül se essenek bele ugyanabba a csapdába. Ez persze kész gyalázat. Mert én átlátok rajta és tudom, hogy azért teszi felnézzünk rá és egy kicsit is a középpontba kerüljön. Miért másért?
Legalábbis én ezért tennék így. Ám nem teszek. Az tény, hogy kíváncsi szemekkel merednek rám és azt várják mondjak valamit a fivéreimről én is, de nem teszek így. Egyszerűen nem tudok. Nem akarom példának felhozni őket, ahogy arról se szeretek sokat beszélni, hogy éppen mi van velük. Azt meghagyom a többieknek. Hadd papoljanak. Ez csak őket írja le. Én csak nevetek rajtuk és azon a szánalomra se méltató szövegen amit előadnak. Nem esik jól, tudom. Hogy ma csak röhögök rajtuk és semmi érdemlegeset sem mondok. Ma nem vagyok dicsekvő kedvemben. Vagyis de, talán. Épp szándékomban állna megosztani velük, hogy képzeljék el…
De valami vállon bök és azt mondja, hogy jobban tenném, ha tartanám a számat. Bár hogy egészen pontos legyek én ezt vettem ki a szándékából. Mert az elején őszintén megvallom, hogy nem éreztem valóságosnak. Ám bizony az volt. Ezért fordultam meg, úgy hiszem a sokadik váll pöckölésre. Felálltam. Eddig ugyanis a helyemen ücsörögtem. Csak azért, hogy megnézhessem ki annyira bátor. Az emberek többsége általában elém áll és úgy közli mennyire szívtelen alak vagyok.
– Csak azt ne mond, hogy a húgodat akarod most megbosszulni! – tréfálok, vagy legalábbis csak remélem és az előttem álló srác tényleg nem a testvérét ért szívfájdalom miatt van itt. Mindezt persze a legkomolyabb és meglepettebb arcommal igyekszem előadni, szegény azt se tudhatja, hogy én ezt most nem gondolom így. Na de kiderül nem?
Biztos nem azért ilyen letört, mert egész éjjel azon gondolkodott mit fog tenni velem ha meglát, hogy a húga esetleg nyugodtabb legyen. Már ha van húga és tényleg azért van itt amiért. De persze… Tévedhetek.
– Valami egyéb baj van ugye? – vonom fel a szemöldökömet kíváncsian. Most már valamivel nyugodtabb vonásokkal, kevésbé komoly arckifejezéssel. Nem tűnik harcos fajtának. Mondjuk én se arról vagyok híres, hogy mesteri fokon űzöm a karatét. De nem is erről van szó. Én hiszek abban, hogy mindenki egy álcát visel az arca előtt, sose az igazi énjét mutatja nekünk. Így okvetlen figyelnünk kell, hogy valakiből az igazi énje is elő bukkanjon. Ám nem akartam a többiekkel előtt beszélgetésbe kezdeni, biztos nyomos oka volt, hogy a vállamat kezdte el bökdösni. Vagy szimplán szégyenlős és fél. Vagy még mindig ott van az az opció, hogy fogalmam sincs és rá kell még jönnöm. Odébb lépek egy kicsit a társaságomtól. Így is túlságosan kíváncsiak, nem kell mindenről tudniuk és hallaniuk.
– Ha szeretnéd elmondhatod, hogy mi a gond. Már nem figyelnek, annyira.  

⌘ szószám: jó kérdés ⌘ notesz:  orrvérzéses imádom! ⌘ credit




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



dear cupcake, call me by my name
avatar

Sárkány

Male ♌ Posts : 8
♌ Join date : 2018. Jan. 06.
♌ Age : 18
♌ Tartózkodási hely : nem nevezném otthonnak, de ott
♌ Foglalkozás : még egy ideig tanulok
♌ Humor : én jókat szórakozom magamon

TémanyitásTárgy: Re: Első pillantás   Szomb. Jan. 13, 2018 7:12 pm

 Iason & Theo



A napom a szokásosnál is szarabbul indul, de legalább egy órával kevesebben kell bent ülnöm, az elsőt ellógta, cserébe viszont szenteskedő beszédet hallhattam apámtól. Arra jó volt hallani őt, hogy már biztos vagyok benne, hogy elszeretnék innen tűnni, ehhez viszont, bár nehezen látom be, de segítségre van szükségem. Illetve az nem meglepő, hogy segítség kell, inkább az, hogy kérni is fogok, mert ez az egyetlen esélyem a nem biztos bukáshoz az utolsó évemben.
Kissé rongyos ruhákban indulok e otthonról, hogy belevethessem magam a tanulás örömeibe, még mit nem, ah, de muszáj. Fejemben felsorakoztatom a pro és kontra pontokat, hogy miért is kéne komolyan vennem a tanulást és még mindig amellett szól minden, hogy bizony össze kell szednem magamat.
A remélhetőleg jövőbeli korep társam nevével egy cetlin indulok el a teremig, hogy ott beszélhessek vele. Részemről egy gyors légyszi segíts van eltervezve, hogy utána mint ha mi sem történt volna, leülhessek a helyemre, nehogy túl nagy feltünést keltsek.
Azonnal kiszúrom Iason-t, nem nehéz, mert megakad rajta a szemem. Érzem, ahogy testemen egy eddig ismeretlen bizsergés szalad át és érzem, hogy még sem lesz zökkenő mentes a beszélgetés. Hezitálás és hosszas bámulás után végre ráveszem magam, hogy mögé álljak, bár nem könnyű, mert nincs egyedül és láthatóan jól érzi magát. A mosoly az arcát még csodálatosabbá teszi és kedvem lenne odamenni és végig simítani, ennek persze feltehetőleg nagyon nem lenne jó vége.
Miután túlépek a nagy tömeg jelenlétén, úgy látom jónak, hogy nem állok nyíltan elé, az nagyon cikis lenne, inkább óvatosan megbököm párszor, hátha észreveszi. Bár fogalmam sincs, hogy utána mi lesz.
Hátra néz rám, amire a szívem hatalmasat dobban, most elég közelről megnézhetem az arcát és nem, a távolság nem hogy megszépítette, de eltompította ezt a helyes pofit, amit megint túl feltűnően vizslatok. Ahogy feláll, kissé fölém magasodik, ami tetszik, ám a szúrós tekintete és hangja nemannyira, mire gyorsan vissza is rezzenek a valóságba és elhagy a rózsaszín köd. Nem is értem, hogy mit gondoltam, soha semmi nem lehet köztem és egy ilyen csávó között.
Nem értem, hogy miről beszél, főleg, hogy nincs húgom, biztos összekever valakivel. Értetlenkedve nézek rá, nem erősségem az érzések elrejtése, valószínűleg mindent leolvashat rólam, ami nem jó jel. Szomorú vagyok, hogy nem tudja ki vagyok, bár nem meglepő, viszont reménykedtem benne, hogy esetleg már látott, ha már egy osztályban vagyunk. Fáradt arcomon össze-vissza váltakoznak a kifejezések. Az előbb még meglepett voltam, de most meg már szomorú is mellé, rosszabb a kedvem, mint reggel volt, mikor kaptam egy adag lecseszést. Én örökké megmaradok az ábrándozó típusnak.
Mivel nem kap szóban választ, ezért tovább kérdez, ami viszont nagyon jól esik. Pár pillanat alatt egy érzelmi káoszt szabadított fel bennem és minden egyes szava újabb és újabb, eddig ismeretlen valamit mozdít meg a testemben. Mi a fene van velem?
Kissé tátott szájjal nézek rá, mikor kedvesebben és érdeklődve (érdeklődve?) ismét megszólít. Normális emberek már rég visszafordultak volna a haverokhoz, miközben jót nevetnek, de most még az sem zavar, hogy a mögötte lévő csávók felénk bámulnak, bár nem merem feltenni a kérdésem, amiért bátorkodtam megbökdösni.
Teljesen biztos vagyok benne, hogy az arcom full vörös, hogy miért, mert érzem, ahogy megteli vérrel, ahogyan elvon a többiektől és így kicsit közelebb kerülünk egymáshoz. Miért érdekli ennyire, hogy mit szeretnék? Nyitott könyv vagyok előtte és nem használja ki, hanem próbálja, kevésbé kényelmetlenné tenni a helyzetet. A nyakába ugornék, ha nem lennék már a gondolattól is ennyire zavarban. Nem vagyok egy szószátyár és ezt ő is észre vehette. Most is csak várja, hogy elkezdjem, biztos azt hiszi valami halálosan komoly dologról lehet szó, közben meg tényleg, mert muszáj elhúznom innen egy életre. Erre a gondolatra enyhén megrázom a fejem és már nyitom is számat válaszra.
-Megfogok bukni, tudnál segíteni, hogy valahogy még se?-elég nyakatekert mondat hagyja el a testem, de remélem megérti, mert nem szeretnék magyarázkodni, főleg mert nem kérek a pletykákból, meg hogy tovább adja a dolgaimat.-A te nevedet adták meg az irodában, így…-egy kicsit elbizonytalanodok, hogy ez jó ötlet volt-e, meg még mindig kissé zavarban vagyok, amiért így figyel rám.-Amúgy Theo vagyok, bocsi-jut eszembe, hogy még nem mutatkoztam be neki, ezért gyorsan a kezemet nyújtom felé. A bocsánatkérés pedig a figyelmetlenségem miatt van, bár nem tudom, hogy ő is így értelmezi-e.
-Nem muszáj elvállalnod, megértem, ha inkább szeretnél elkerülni-nem merek ránézni, mert nem szeretném látni az arcát, amikor válaszol erre a mondatomra, már ha válaszol. A haverjait viszont látom, nyújtogatják a nyakukat, hátha többet hallanak, amitől leszegem a fejemet és a cipőmet nézem, miközben pulcsim ujját piszkálgatom, hogy lenyugtassam magam.


◤ szószám: 749 ◤ notesz: Remélem jó lesz  aranyos próbál lennicredit



A hozzászólást Theo Holst összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 23, 2018 5:33 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



dear cupcake, call me by my name
avatar

Vérholló

Male ♌ Posts : 27
♌ Join date : 2017. Mar. 26.
♌ Age : 19
♌ Tartózkodási hely : × Amszterdam
♌ Foglalkozás : × kiváló kérdés
♌ Humor : × megkoronázatlan élességű

TémanyitásTárgy: Re: Első pillantás   Pént. Jan. 19, 2018 3:27 pm

 theo & iason



❝ We met when we were young

Egész életemben csak az elismerésre vágytam, hogy valaki jöjjön és közölje nekem, milyen sokat is érek. Hogy nem vagyok haszontalan. A családom igazán büszke lehetne rám, csak az a baj, hogy már a negyedik fiú után a szülőknek elmegy a kedve a dicsérettől, így a legkisebbnek nem marad semmi. Az előző három ugyanis már mindenféle jóindulatukat el és kihasználta. Konkrétan megmondták amikor annyi eszem lett, hogy lányt szerettek volna, de helyette ismét egy fiúval gazdagodott a családunk. A szent családjuk… De igazából nem is bánom, szerintem meg már ők sem, hogy nagyon nem jött össze a dolog és hiába festették be a kis csecsemő énem szobáját rózsaszínre át kellett festeniük. Ami később történt meg, mint szerettem volna. De amúgy semmi bajom sincs a színekkel, van akinek a rózsaszín áll jól ha a feje tetejére áll akkor is. Van akinek meg nem. Szóval szerintem ezt embere válogatja, csak túlzottan tréfálkozó nagy testvérekkel vagyok megáldva.
Nem vagyok árulkodó típus, régen megtanultam már, hogy azzal sokkra nem megyek ha másnak ártok. Ezért is határoztam el, hogy a túl sok szabadidőm mellett másoknak is segíthetnék. Addig se leszek útban meg szem előtt. Csak a kettőt néha nagyon nehéz teljesíteni, tekintve, hogy képesek kémkedni utánam. Honnan tudom ezt? A saját fajtámat hollóként csak képes vagyok felismerni a szimpla madártól! Különben is túl feltűnően teszik ezt a megfigyelés dolgot. Szóval nem vagyok vak. Észre veszem őket.
Talán ez egy próbatétel, hogy végre mikor teszem szóvá a megsértettségemet otthon. Vagy fogalmam sincs, a tesóim mindenre képesek. Van, hogy ez elmondható az osztálytársaimról is. Mint például most, a szent beszéd közepette, amit én képes vagyok simán szembe röhögni. Pedig lehet, hogy nem kéne. Ám mire komolyabban felfigyelnének a szarkasztikus viselkedésemre valaki azon van, hogy én meg rá figyeljek fel. Igazából nem gond, sőt pont kapóra jön. Csak ugye fogalmam sincs, hogy mit szeretne tőlem, ezért rögvest kitalálom a lehetséges okokat. De persze nem felejtem el azt sem, hogy nézőközönségünk meg hallgatóink vannak, ezért kicsit odébb lépek a skacoktól. Figyelek és kérdezek. Valamivel normálisabban, mint amikor azt kellett kitalálni, hogy mi lehet a baj és a lehetséges lánytestvére miatt van itt. Akit képtelen voltam esetleg szeretni és ezt meg is mondtam, mert nem akartam játszani az érzéseivel, de csak még inkább rosszabb lett tőle a helyzet. Ámbár semmi ilyesmiről nincs szó. Szerencsémre. Addig sem kell a lehetséges kifogáson agyalnom.
– Oh szóval a korrepetálás miatt vagy itt! – kapok a fejemhez, nekem mondjuk ez nem olyan nagy ügy, de számára talán igen és így elég érthető, hogy miért van ennyire zavarban. Egyszerűen látszik rajta. Ha nem figyelném az emberek arckifejezését évek óta, akkor is feltűnne, hogy valami gubanc van.
– Értem. Jól tették, igazából már itt volt az ideje, hogy az én nevem is észre vegyék az irodában. – jó persze, teljesen érthető ha nincsenek jelentkezők, azért nem szájalhatok én sem. Meg senki sem elég bátor ahhoz néha, hogy beismerje segítségre van szüksége. Talán rengeteget ércelődhetet önmagában, míg végül vehette a bátorságot és… Nem tudom mi megy végbe másokban. Így ez csak egy feltevés. Nem száz százalékig biztos, hogy ez játszódik le éppen most is benne.
– Theo. – ismétlem meg a nevét, majd kezet fogok vele, ha már felém nyújtotta akkor miért hagynám lógni a lehetőséget. Meg különben is bunkóság lenne nem így tenni.
– Ne aggódj Theo. Nem hagyjuk, hogy megbukj. – legalább az átmenőre szerintem a legbutább embert is fel lehetne készíteni. Az már más kérdés, hogy milyen a felfogó képessége. Hogy mennyire lehet majd vele haladni és hasonlók. Ja persze, ezt első ránézésre senkiről sem lehet megállapítani, ezért kell úgy tennem, mint a szerencsétlen tanáraink akik minket tanítanak. Letesztelnek minket és mindent amit lehet a tudásunkkal együtt.
– Nyugi, nem mondok le rólad. Persze, hogy segítek. – erre vártam már mióta, hogy valakinek kimondhassam ezt a mondatot a korrepetálással kapcsolatban.
– Melyik tantárgyból akadnak nehézségeid? – vonom fel kíváncsian a szemöldököm és közben próbálom a szemkontaktust keresni, több kevesebb sikerrel. Na sebaj, ha neki a cipőjét van kedve nézni csak nyugodtan. Biztos még nagyon zavaró lehet neki ez a helyzet. De, hogy nézzenek minket ennyire a helyem felé pillantok. Senki se mert rátehénkedni miközben az előttem ülővel traccsolna, szóval az a legnyugodtabb szerintem ha leülünk. A padtársam most úgyis hiányzik szóval szerintem semmi baj nem lesz abból ha ácsingózás helyett inkább helyet foglalunk.
– Menjünk üljünk le. – ez nem egy választható lehetőség, hanem határozott kijelentés amivel azt próbálom sugallni más lehetőséget nem adok és nem fogadok el.
– Úgy nem vagyunk annyira szem előtt és azok a szószátyárok ott valami másra figyelhetnek ezáltal. – azzal meg elindultam a padom felé. Kihúztam neki a székemet, hogy tudja hová kell majd ülnie én meg helyet foglaltam a másik mellette levő székben.
– Mikor szeretnél kezdeni és mennyi időt tudsz rászánni erre?

⌘ szószám: jó kérdés ⌘ notesz:  orrvérzéses imádom! ⌘ credit




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



dear cupcake, call me by my name
avatar

Sárkány

Male ♌ Posts : 8
♌ Join date : 2018. Jan. 06.
♌ Age : 18
♌ Tartózkodási hely : nem nevezném otthonnak, de ott
♌ Foglalkozás : még egy ideig tanulok
♌ Humor : én jókat szórakozom magamon

TémanyitásTárgy: Első pillantás   Kedd Jan. 23, 2018 5:34 pm

 Iason & Theo



Nem értem, mikor valami lánytestvérről beszél, biztos viccnek szánja, de sajna nem tudok rajta nevetni. Láthatja rajtam, hogy fogalmam sincs, hogy miről dumál, ezért stílust vált és meglepően barátságosan szól hozzám. Szavai kedvesek, zavarba ejtően és lehet már az jár a fejében, biztos ez a vörös az alapszínem, de na, nem tehetek róla, ha egyszer jól néz ki és közel is an hozzám, meg még kedves is, hangja pedig megnyugtat és kezdem elhinni, hogy van aki nem szar le teljes mértékben.
Végre sikerül megszólalnom és kinyögöm, miért kerestem meg. Mindig tudom, hogy mit mondjak, de nem szoktam fölöslegesen beszélni, csak lényegre törően, amúgy sem kíváncsiak rám az emberek, ezért is lep meg, hogy ekkora figyelmet szentel nekem. Ha zavarban vagyok, akkor hajlamos vagyok gúnyos, beszólogatós hangnemre váltani, de most még ez sem megy, nem tudom mire számítsak vele kapcsolatban és itt van ez az érzés is.
Talán nem lepi meg, hogy miért keresem pont őt, hiszen csak ő jelentkezett be, hogy korepetálást vállal. A szavait hallgatva csak egy dolog jár az eszembe. Ha tudtam volna, hogy ott van a neved a papíron, akkor hamarabb kezdek lógni és hamarabb lesznek ilyen szarak a jegyeim. Igen ez megy végig a fejemben és már kezdem látni a rózsaszín köd szélét közeledni a látképembe, ami nem túl jó jel, de nem tudok mit tenni. Majd, hogy eltereljem ezeket a gondolatokat gyorsan bemutatkozom neki, mert eszembe jut, hogy én előnnyel indulok, mert tudom ki ő, illetve csak a nevét. Valószínűleg ő többet hallott már rólam, a szerencsétlen buzeránsról, ahogy szoktak szólítani és nem csak a hátam mögött.
Kicsit összerezzenek a kézfogástól, már nem azért mert annyira rám szorítana, csak jól esik az érintése és megint jön a sok rózsaszín dolog. Bármeddig tudnék így állni, sőt lehet nem is mosok többé kezet, ez azért hülyén hangzik, de jelenleg így gondolom. Ilyen jó csávó nem sűrűn fogja meg a kezem, meg mást sem. Ahogy tőle hallom, elhiszem, hogy tényleg nem fogok megbukni, neki bármit elhiszek, azt se tudom ki, ő csüngök a szavain. Még mindig fogom a kezét és reménykedem, hogy nem engedi el, én biztos nem szakítom meg a kontaktust. Nem mondok le rólad.Mindig is ezt szerettem volna hallani valakitől, de nem vagyok benne biztos, hogy ő ugyanúgy érti mint, ahogy most ez nekem a fejemben megjelenik, de a lényeg, hogy ,melegséggel töltenek el szavai. Végül a kézfogás túl sokáig tart és megint azon kapom magam, hogy az arcát vizslatom, de kikapom kezemet az övéből és a szememet is róla, mielőtt valami olyan történik, amit egyikőnk sem szeretne, vagyis gondolom ő biztos nem. A cipőmet bámulom és nagyon örülök most ennek a bő pulcsinak, mert imádom a szélét, megnyugtat, hogy csesztethetem és kicsit eltereli a gondolataimat.
Melyik tárgyból állok bukásra? Nézzük csak a matek, igen a matek nem tartozik az erősségeim közé, fizika, kémia, irodalom, mert utálok olvasni, ha már itt tartunk a nyelvtan sem megy valami jól, mi van még? Hmmmmm, ez így nem lesz jó. Nagyban gondolkodom és eléggé kétségbeesett arcot vághatok, mert már meg is indul egy szék felé, hogy leüljünk, addig van időm kitalálni, hogy melyiket mondjam neki. Hát a matek a legfontosabb, az az infóhoz sem árt, annyira nem vagyok béna, de azért van mit tanulnom. Lehet figyelnem kellett volna az órákon, vagy bejárni, de bevallom nem tudom, hogy hol tartunk az anyagban. -A matek nem az erősségem-végül csak ennyit mondok neki, a többit majd lehet később elmondogatom neki, ha szóba jön. Elég félénken mondom neki, nem tudok hazudni, bár van, amit jól tudok titkolni, de olyankor csak picit ferdítek az igazságon, ez viszont most nem egy kis dolog, hogy az összes tantárgy közül csak egyet említek meg. Remélem nem hallja ki hangomból a mérhetetlen bizonytalanságot és beveszi, hogy a matek az egyetlen, ami nem fekszik nekem igazán.
Kihúz nekem egy széket, udvarias, picit el is mosolyodok, nem vagyok hozzászokva az ilyen gesztusokhoz, szóval jól esik. Mikor azonban leül a másik székre, ami közvetlen az enyém mellett van, kicsit megijedek. Most mi, az arcomba hajolva szeretne mindent megtudni? Nem nagyon szeretem, ha az aurámban vannak, mondjuk neki megengedem, csak ne lennék ennyire zavarban.
Gyorsan leülök, nem is figyelek, hozzá is vágom a lábam az asztal széléhez, a térdemet maszírozva próbálom kiszedni belőle a fájdalmat. Sose bírtam, ha valamim fáj, pedig igazán megedződhettem volna annyi veréstől, meg pofára eséstől, de nem sikerült. Ez mondjuk elveszi gondolataimat egy kicsit és addig sem azzal foglalkozom, hogy mennyire rám figyel és, hogy mellettem ül, bár az előbb sem volt könnyebb, mikor szemben álltunk.
-Most-itt nyomban elém csaphat egy könyvet és játszhatunk tanár bácsisat, bár nem ígérem, hogy jó diák leszek, szóval lehet meg kell büntetnie.-Már…már…mármint, amikor, hát,  neked jó, én ráérek-igen ráérek, mert nem tanulok és egyéb dolgom sincs, mint kockulni.-Akár nálunk is lehet-gondolok itt a korep alkalmakra, mert az ősök sosincsenek otthon, csak este, meg reggel, hogy beszóljanak.-De ne értsd félre, nincs hátsószándékom-mikor ki mondom tényleg így gondolom, de utána eszembe jut, hogy mit gondolhat ő, hogy egy meleg srác meghívja magához, mert ott egyedül lehetnek, ez azért elég furán jött ki. Inkább nem mentegetőzöm tovább, már rég megtanultam, hogy jobb kevesebbet beszélni, mert akkor kisebb az esélye a pofára esésnek és addig sem figyelnek rá és lehet menekülni, vagyis hazáig futni.
Gyűrögetem a pulcsimat, miközben őt figyelem, most megnézhetem jobban az arcát, nagyjából egy magasságan vagyunk, bár az előbb látszódott, hogy magasabb nálam. Nagyon szép szemei vannak, tetszik, ahogy rám néz velük, egyszerűen értelmes a tekintete, meg szexi, de ezt inkább nem hangoztatnám. Nem várom meg, hogy a szemembe nézzen, gyorsan odébb kapom a tekintetem.
-Milyen fizetségre gondoltál-gondolom nem ingyen szeretné, nem mintha tudnék érte fizetni, de lehet a szüleim adnának rá pénzt, csak mert látják az igyekezetemet, hogy tanulni szeretnék.-Nekem jó-azonnal rávágom, szinte gondolkodás nélkül, nem erre számítottam, de nekem tényleg megfelel.
Remélem hamar eltelik az idő és megint vele lehetek.

◤ szószám: sok :S ◤ notesz: Remélem jó lesz  aranyos próbál lennicredit



A hozzászólást Theo Holst összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 27, 2018 5:46 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



dear cupcake, call me by my name
avatar

Vérholló

Male ♌ Posts : 27
♌ Join date : 2017. Mar. 26.
♌ Age : 19
♌ Tartózkodási hely : × Amszterdam
♌ Foglalkozás : × kiváló kérdés
♌ Humor : × megkoronázatlan élességű

TémanyitásTárgy: Re: Első pillantás   Szer. Jan. 24, 2018 9:14 pm

 theo & iason



❝ We met when we were young

Lelkes vagyok. A szó talán túlzott értelmében véve is. Hiszen annyi idő után végre valaki azzal állt elém, hogy az én segítségemre van szüksége s, jól jönne ha korrepetálnám őt abból a valamiből amihez ő éppen pont nem ért. Szeretem a kihívásokat. Ez tény és való. Talán a helyzetem miatt, hogy mindig is bizonyítani akartam, a világnak, a testvéreimnek, a szüleimnek, a barátaimnak, a tanáraimnak, hogy jobb vagyok annál, mint azt ők hiszik. Persze ez sose jött mindig össze. Hiszen miért is jönnének egyből össze a dolgaink? Van akikkel még most is küszködök, hogy megértsék igenis érdemes vagyok arra a feladatra amit rám akarnak bízni. Úgy hiszem ezzel a lehetőséggel most végre bebizonyíthatom nekik, hogy nem csak magamról tudok már gondoskodni hanem másnak is adhatok jó tanácsot. Akinek segíthetek. Aki majd eldicsekedheti, hogy igen én segítettem neki és bizony ne féljenek tőlem kérdezni mert…
Fura lenne ilyesmin ábrándozni már most ugye? Hiszen jelenleg annyira meglehet szeppenve, hogy csak na. Ha az osztály ezt látja akkor persze, hogy azt gondolhatják valami gonosz fenevad vagyok akivel nagyon nehéz szót érteni. De szót lehet érteni velem, csak oda idő kell. Vagyis dehogy, miket beszélek, idő ahhoz kell, hogy legyen okunk ráfogni az elfecsérelt lehetőségeket valamire. Hogy esetleg hogy eltelt. Semmi időnk sincs és hasonló. Próbálok azon lenni, hogy kitaláljak közben egy lehetséges tanulási menetet is. Hol kellene kezdenem? Ezért se engedem el a kezét, mintha ki tudnám szippantani ezeket az információkat pusztán csak egy érintés által. Na igen, az volna ám a módi! De még így sem mondhatom azt, hogy nem valami ilyesmiért imádkozom nap, mint nap az ágyamban. Hogy esetleg ha valaki hozzám ér arról azonnal meg tudjam mondani, mennyire rossz ember és bizony az idők során elfog árulni. Nem, nem értek a jósláshoz, nem is akarok. Persze ezzel szerintem mindenki szívesen viccelődik, még azok is akik a tenyerünkből próbálnak olvasni és zagyva jóslatokat mondanak arról mi vár ránk. Egyedül csak az biztos, hogy egy nap mind meghalunk, kivéve akik nem és örök életre vannak ítélve. Próbálom kifürkészni, hogy esetleg újonnan szegődött ismerősöm tartozhat-e valami fajhoz, egy jellegzetességre… mit tudom én, feltűnési viszketegség mint például Jaco-nak, aki vérpatkány és nem tud leállni a kábszerrel, mert a rabja lett és úgy hiszi, hogy a családom majd pont az övét fogja segíteni. Mert láttam ám azt a sunyi nézését, hogy legszívesebben megfojtana egy kanál vízben ha tehetné, de a behemót és nagyon lassú haverja, aki meg egy vérmedve Kornelis mindig leállítja őt. Valami olyan kifogást magyarázhat neki, hogy én nem érem meg a dolgot. Hogy nincs eszem, ha nem vele barátkozom és ettől az a lüke Jaco máris büszkébbnek érzi magát. Mert egy vérmedve ilyeneket mond neki. Holott a srác igazából csak szimplán szerelmes Jaco lánytestvérébe és emiatt jobb színben akar feltűnni neki. Hogy ezt honnan tudom, azt lényegtelen. Maradjunk annál, hogy minden megfigyelésen működik. A lány tényleg szép, nem csúnya csak valahogy nem tudom elképzelni együtt kettejüket. Persze ez csak az én véleményem.
Meg kellene lepnie, hogy rögvest a matematikát mondja ki, de az szerintem már elég nyilvánvaló, hogy ez az a tantárgy amit senki sem szeret, mert nehezen érti meg és hasonlók. Közben persze a sok sületlenségről van szó, amit akarunk megérteni, azért mert nem illeszkedik be a világunkba egy másodfokú egyenlet például vagy az ismeretlen kiszámítása. Amivel semmi baj sincs, fura lenne ha valaki egyenletekkel feküdne le és azzal is ébredne fel. A matematika hasznos is meg nem is. Ez igazából nézőpont kérdése. Egy színész például nem kell a matematika tudását a képernyő vásznán megcsillogtassa, kivéve ha matektanárt alakít. De egy informatikusnak például hasznos lehet. Szóval mindennek megvan a sava borsa.
– Hmmm a tanárt nem szereted vagy magát a tantárgyat? Nem mintha közöm van hozzá, de általában úgy szokott lenni, hogy a tanár utáltatja meg a diákkal a tantárgyát és emiatt se tanul a diák belőle. – ez persze csak egy ok a sok közül, lehet simán csak a tantárggyal probléma, akkor nem lesz olyan nehéz a helyzet, mert csak magyarázatokat kell adnom neki, hol is van a kutya elásva az egészben, de ha a tanárral is. A tanárt nem tudom megkedveltetni vele, ha nem úgy áll hozzá, mint segítőjére, hanem élete megkeserítőjére, aki ráerőlteti a tantárgyat amit nem szeret.
Meglepetten nézek rá, amikor közli, hogy most akar neki kezdeni. Persze tudom, hogyha én is ennyire kétségbe lennék esve attól a ténytől valamiből meg fogok bukni akkor bizonyára ezt mondanám. A most sose túl késő.
– Oké, én mindig ráérek, kivéve péntek délután. – olyankor ugyanis a tinik életét élem és azon vagyok, hogy atyásan leigyuk magunkat Lieke-vel. Bár az aznapra szánt pénzem előbb elfogy, minthogy tényleg alig álljak a lábamon. Ez a vérállatság átka. Sose tudod igazán leinni magát, hogy aztán másnap semmire se emlékezz az egészből.
– De ha mégis akkor szólni fogok előre. – valószínűleg azért, mert Lieke éppen nem ér rá vagy lebetegedett. De ezt persze ilyen szépen én sem kezdem el hangoztatni. Majdnem elnevetem magam a hátsó szándékos megjegyzésénél. Helyette azonban inkább csak szemet forgatok.
– Az a gyerek ott a nagyon termetes barátja mellett, lehet, hogy az én helyemben most jól kiröhögne. – itt látványosan Jaco felé mutatok, hadd higgye azt, hogy éppen pont róla beszélünk valami sületlenséget.
– Nyugalom, én nem. Szóval ne félts te engem. Nem vagyok beszari alak, aki nem mer átmenni máshoz tanulni. – meg végül is, mit tehetne velem. Szerintem előbb meglógnék ha meg akarna ölni vagy ilyesmi.
Ledőlök a pad tetejére, mint aki éppen aludni készülne egy unalmas óra miatt. Különben nem, csak így nekem kényelmesebb és biztos lehet abban, hogy nem szándékszom elmenni innen egyhamar. Úgy onnan nézek felé.
– Fizetségre? Még nem gondoltam. Miért pénzt akarsz fizetni azért, mert segítek?

⌘ szószám: jó kérdés ⌘ notesz:  orrvérzéses imádom! ⌘ credit



Megjegyzés: ha a quote részre kattintasz az edit helyett akkor csak a reag elejéről törölnöd kell az első és utolsó idézés dolgot. De ha nem amiatt mutatja, hogy módosítottad a reagot akkor nem szóltam. Smile



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



dear cupcake, call me by my name
avatar

Sárkány

Male ♌ Posts : 8
♌ Join date : 2018. Jan. 06.
♌ Age : 18
♌ Tartózkodási hely : nem nevezném otthonnak, de ott
♌ Foglalkozás : még egy ideig tanulok
♌ Humor : én jókat szórakozom magamon

TémanyitásTárgy: Első pillantás   Szomb. Jan. 27, 2018 5:47 pm

 Iason & Theo



Kicsit feszélyez, hogy nincs közöttünk semmi, ahogy így ,egymás mellett ülünk, de a közelsége mégis megnyugtat, már rég felálltam volna mellőle, vagy le sem ültem volna. Ez inkább jellemző rám, minthogy leülök. Képes lettem volna állva maradni és onnan beszélni vele, csak, hogy ne kelljen itt ülnöm, de még sem. Én itt vagyok és ülök a széken, amit nekem húzott ki és úszom szavaiban és figyelmében, amiben ritkán van szerencsém, mármint úgy, hogy az illető nem azt fontolgatja, hogyan szivasson meg.
Végül kinyögöm, hogy a matekkal vannak gondjaim. Ez végül is igaz, mégsem kellett neki hazudnom, nem szívesen tenném, meg úgy is rájönne, hogy mással is komoly problémák vannak. Viszonylag határozottan mondom ki a matekos dolgot. Hiszek abban, hogy megkell fontolni a szavakat, mert azokat nem lehet visszavonni és igyekszem is így tenni, ezért sem vagyok egy beszédes típus, meg mert sosem volt rám senki sem kíváncsi, de ezen sokszor jár agyam, kb minden mondatom után, amit kiejtek, mert meglep, hogy még tudok érthető szavakat formálni, olyan keveset gyakorlom.
Meglepődöm a kérdésén és most először gondolkodás nélkül és hosszabb szünet nélkül tudok neki válaszolni.
-Nem utálom a matekot, szükségem is van arra, hogy jól menjen-igen, az informatika még mindig, ahhoz amíg világa világ kelleni fog a matek.- Csak levagyok maradva-a részleteket inkább hagyjuk, arról nem kell tudni, de igyekszem a jövőben bejárni órákra és felvenni a ritmust és visszarázódni.
Hogy is van ez a gondolkodok, mielőtt beszélek dolog? Úgy látszik ez egy újabb fura esemény, mióta vele találkoztam, mert eléggé szokatlanul ráugrok, hogy bizony én most is kegyesen tanulnék vele. Arcából látom, hogy ez elhamarkodott dolog volt, de utána hamar túl is esik ezen. Most viszont én lepődöm meg válaszán. Ha valaki okos, akkor hogy ér rá bármikor, kivéve pénteken? Annyira megörülök a válaszának, hogy már tovább is folytatom a dolgot és felajánlom az otthonomat tanulás céljából. Ez megint egy jól átgondol ötlet, csak utána eszembe jut, hogy lehet ő másképpen gondolja és nem szeretném rátukmálni magamat. Nem nevet, nem gúnyolódik velem, nem is mondja vissza az egészet. Ő egy angyal, vagy nagyon nem értem, hogy miért ilyen kedves és figyelmes velem. Legszívesebben a nyakba borulnék, hogy végre találkozhatok egy ilyen emberrel, mint amilyen ő is, de jobb ha nem teszem.
Az egy dolog, hogy engem nem röhög képen, de még újjal is mutogat a haverjai felé, ezzel megnyugtatva engem és először a beszélgetés során kicsit elnevetem magam, hangosabban, de gyorsan abba is hagyom, mert látom, hogy felénk néznek a csávók és nem szeretném, ha azt hinnék rajtuk nevetek. Remélem ebből nem lesz később problémám.
Azt hiheti, hogy idegességemben nevetem el magam, mert nyugtatgat, hogy ő bizony nem tenne ilyet és ezt be is bizonyította, mert tényleg nem.
Úgy tűnik ő tényleg nem tudja, hogy meleg vagyok, vagy tényleg nem zavarja. Ez a két logikus magyarázat van és nem tudom, hogy melyik változatnak örülnék jobban. Ha nem tudja, akkor elmondhatom neki én, vagy rá fog jönni elég hamar, mert nem lesz nehéz, ha egy idő után bátrabb leszek. Ha meg tudja, akkor is két lehetőség van. Ő is az és ezért nem zavarja, aminek viszont nagyon örülnék, vagy csak szimplán elfogad, de hetero. Ez se rossz változat, de akkor viszont törött szívvel kell leélnem egész életemet.
Gyorsan rákérdezek a fizetségre, hogy nehogy azt higgye túlgondolom a helyzetet, mert tényleg túl gondolom. Ez ismét nem jellemző rám, mert ugyan mindent végig gondolok, de rögtön van egy logikus magyarázatom, most viszont itt kombinálok, mint egy hülye liba.
Olvadok, de nagyon, arcom full vörös, jobban mint eddig. Olyan ez a jelenet, mintha Rómeó nézne fel az ő Júliájára, legalább is én nagyon szeretném, hogy olyan legyen, ahogyan a padon fetrengve néz egyenesen engem. Nem jut eszembe semmi más arról a darabról csak, hogy egymásba szeretnek és végül mind a ketten meghalnak. Nem jó ómen. Hogy én beleszerettem az biztos, az ő részéről nem tudok nyilatkozni, de ha egyszer valami ok miatt mégis megtörténne, bár nem hiszem, hogy ekkora szerencsém lenne, akkor nem szeretném, ha meghalnánk. Az már egy földön túli csoda lenne és sose szeretném, hogy annak vége legyen. Megint elkalandozok és szinte csillagokat látok, annyira koncentrálok, hogy testem ne mozduljon meg önkéntelenül és túrjon bele hajába.
-Nem tudom, ezért kérdezem-kicsit csípősebben válaszolok, mint szeretném, de ez van, ha az ember próbálja magát visszafogni, hogy ne csináljon hülyeséget. A cselekvés talán még rosszabb, mint a rossz mondat, mert azt még láthatják is és sose mosom le magamról, na meg megnő az utálóim száma.- Szoktak ilyenért fizetni, de felőlem más is szóba jöhet-és így kell egy normális és érthető, kedves mondatot mondani. Kicsit lesütöm a szemem, mert rosszul érzem magam, amiért az előbb kicsit gorombábban szóltam hozzá.
-Igazából nem tudom, hogy pontosan hogyan működik, még sosem csináltam ilyet-utalok az egész korep dologra.- Bármit megteszek cserébe-mondom neki elhamarkodottan, de bízom benne, hogy eddig nem csak megjátszotta a kedvességét és nem fog kihasználni emiatt a mondat miatt.


◤ szószám: sok :S ◤ notesz: Remélem jó lesz  aranyos próbál lennicredit

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



dear cupcake, call me by my name
avatar

Vérholló

Male ♌ Posts : 27
♌ Join date : 2017. Mar. 26.
♌ Age : 19
♌ Tartózkodási hely : × Amszterdam
♌ Foglalkozás : × kiváló kérdés
♌ Humor : × megkoronázatlan élességű

TémanyitásTárgy: Re: Első pillantás   Szomb. Feb. 03, 2018 10:02 pm

 theo & iason



❝ We met when we were young

Figyelem. Vagy legalábbis próbálok így tenni. A szüleim arra tanítottak soha semmilyen körülmények között ne vegyem le a pillantásomat arról a személyről akivel éppen beszélek. Egyrészt azért, mert így könnyebben észrevehetem az illető vonásairól mikor vagyok nem kívánatos személy mellette és csak udvariasságból nem hagy faképnél, inkább azt várja én menjek el. Bár az zavaró, hogy ennyire nyilvánvalóan ideges a közelemben. Vagy legalábbis én ennek nevezem. Más talán simán nevezheti feszélyezett helyzetnek, vagy esetleg azzal magyarázná, hogy a srác simán szégyenlős és az is nagy lépés ha itt van mellettem, mert tételezzük fel zárkózott. Aki nyitott az nem vörösödik el ennyire… igaz? Elő példa vagyok rá én. Úgy beszélek vele, mintha pólyás korom óta ismerném. De az a baj, hogy nem csak vele, hanem szinte mindenkivel aki szembe találkozik velem élete során.
Nem félek a társaságtól, ez az én nagy bajom. Jó persze három fiútestvér mellett ez lehetetlen. Igen akkor ha egyke gyerek lennék és ehhez lennék szokva. De nem. A testvéreim megtanítottak arra milyen az ha egy szabad perced se lehet otthon önmagadra, hogy rájuk is gondolnom kell különben baj lesz. Rendszerint nem marad elég a desszertből ha vacsoráznánk éppen és én túl későn érek haza. Mert szoktam ilyet, talán ezzel is büntetnek vagy legalábbis próbálnak büntetni. Hogy leszokjak róla, az éjszakai kóricálásról. Van, hogy simán csak próbálok sétálni de a vége mindig a jól megszokott metrózás vagy buszozás lesz, mert nincs elég türelmem a lépkedéshez. Állni vagy ülni könnyebb. Ám néha ezek is unalmassá válhatnak, kivéve nekem. Mert most is inkább ülök. Ülök? Ki vagyok dőlve, mint a lusta emberek az ágyukon, csak én a padomon. Nem tehetek róla. Nem akarok hegykének tűnni. Meg amúgy is, addig se lát az a szerencsétlen Jaco.
– Hmmm tehát le vagy maradva? – kérdezek vissza inkább azon gondolkodva, hogy vajon mennyire lehet lemaradva. Aztán beugrott egy érdekes ötletem, amivel talán könnyebben kideríthetem, hogy mennyire lehet lemaradva.
– Hány matek füzeted van eddig? – persze, hogy ebben az évfolyamban, nem az egész eddigi matematika füzeteire gondolok. Egy jó tanulónak aki minden egyes siralomgerjesztő házi feladatot és órai gyakorlatot is elvégez az nem egy matematika füzettel húzza ki az évet. Jó, kivéve ha százlaposat vásárol év elején.
Elmosolyodom. Hogy mások a segítségükért cserébe kérnek-e valamit, az bizonyos. Nem fér hozzá semmi kétségem. Csak ugye én nem vagyok más. Nem készültem előre semmiféle kéréssel. Minek? Ezt az emberek nem önkéntességből teszik? Jó, én unalom űzésből és addig sem vagyok a családom szemeinek kereszttűzében.
– Öhm hát izé én… – és így kell egy normális mondatot elkezdeni.
– Nem gondolkodtam olyasmin, hogy bárkitől kérjek cserébe valamit. De ha ragaszkodsz hozzá majd gondolkodom rajta. – ennél a pontnál valóban úgy tettem, mintha nagyon gondolkodnék. Ámbár dehogy gondoltam ilyesmire. Minek? Hirtelen persze újra átváltottam a vigyorgós énemre, aki nagyon mindent tudó arccal fordul a másik felé.
– Nem hiszem, hogy van olyasmi, amit cserébe kérhetnék. – persze biztos van, de mégsem kérem. Például a szobám kitakarítása vagy ehhez hasonló abnormális kérések, amit igazából én magam is meg tudok tenni szóval érthető, hogy miért nem kérem vissza a szívességet.
– Ne bukj meg matekból, ezt add cserébe! – ugrik be hirtelen az ötlet és közlöm százwattos vigyorral az arcomon. Amiből igazából nekem semmi hasznom, de neki talán annál több. Szóval ebből is bizonyára az jöhet le, hogy nem vagyok magamnak való kis izé.
Mert miért lennék az?
– Egyszer mindent ki kell próbálni az életben, nem igaz? Nekem nem ez az első alkalmam. Megtanítottam már az egyik ismerősömet sízni és… Jó tudom, a kettőt össze se lehet tenni. De mindenhez türelem kell. Türelem és idő. Időnk az tudom kevés van, de nekem végtelen a türelmem szóval nem vagyunk annyira elveszve. – próbálok optimista maradni, ezt átsugározni az ő agyába is, hogy ne essen kétségbe. Csak ugyebár semmi ilyesmi képességem nincs, meg soha nem lesz. Én abban reménykedem, hogy észre veszi, nem akarom lelombozni őt. Hiszen minden hozzáállás és motiváció kérdése. Én meg persze, hogy nem akarom elvenni egyből a kedvét a matematikától és a korrepetálástól. Végül is, az a feladatom, hogy segítsek. Abba még a biztatás és társai is beletartoznak. Szerintem.
– Csak ne csüggedj soha, ha valami majd elsőre nem jön össze vagy rosszul számolod ki vagy oldod meg a feladatot nem gond. Nem születik mindenki egyből matekzseninek, hanem azzá válik ha tanul. Vagy inkább túlzásba viszi a tanulást. Néha az a túlzott tudálékosság sem jó. Ott van az első tanulónk Soren, az a srác totál gyík. Nem tud elrugaszkodni az iskolától és a tananyagtól. Ne akarj példát venni róla, különben úgy végzed mint ő. A barátnője hol vele van hol nem és furcsa mód a nagyon fontos teszteknél hirtelen összejönnek utána meg rá két napra megint összevesznek és… Ne akard, hogy az eszed miatt valaki kihasználjon téged és csak akkor kelj neki ha a te tudásodra szorul nem a sajátjára. Az ilyesmi mindig elrettentő példa volt arra miért ne akarjak érdekbarátnőket magam mellé. Velük csak a baj van. – ezért sem volt az utóbbi időben nagyon sok, sőt sokkal inkább az én elutasításaimnak a száma nőt mint kellett volna. Tehát ilyen téren – nem csak a szövegelésben – szintén kiakasztó tudok lenni. A szerelmes lányok esetében legalábbis főleg.

⌘ szószám: jó kérdés ⌘ notesz:  orrvérzéses imádom! ⌘ credit




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



dear cupcake, call me by my name
avatar

Sárkány

Male ♌ Posts : 8
♌ Join date : 2018. Jan. 06.
♌ Age : 18
♌ Tartózkodási hely : nem nevezném otthonnak, de ott
♌ Foglalkozás : még egy ideig tanulok
♌ Humor : én jókat szórakozom magamon

TémanyitásTárgy: Első pillantás   Csüt. Feb. 08, 2018 4:07 pm

 Iason & Theo




Nem örülök neki, hogy tovább kérdezgeti milyen a kapcsolatom a matematikával. Nem valami fényes, de erre úgy is rá fog jönni. Csak rövid ám remélem velős válaszokat kap tőlem, hogy minden vágyát kielégítsem. Ha neki jó, akkor nekem is, csak tudnám hogyan jutottam el ilyen rövid idő alatt egy ilyen következtetésre. Ennyire ideig még senki nembeszélgetett velem és általában nem is számítok rá, ezért is vagyok ennyire mimóza, mert felkészületlenül érintett, azt reméltem, hogy később kettesben, figyelő szemek nélkül beszélünk meg mindent, de úgy tűnik ő nagyon is kíváncsi. Várom, hogy mikor csöngetnek be, hogy átmeneküljek a padomba, de valahogy még sem szeretném, hogy megtörténjen.
Ha tudnék rajzolni, ezt a pillanatot biztos megörökíteném, ahogy fekszik a padon, annyira, annyiraaaaa, aaaahhhh. Őszintén, mellette nagyon nehéz nekem, a kérdéseire figyelnem sem könnyű, ezért is tűnhet úgy, hogy most nagyon elgondolkodom a füzeteim számának összeadásán. Gondolom nem az összesre kíváncsi. Emlékszem, hogy év elején ráírtam egy füzetre, hogy matek, talán még a nevemet is, de több nem jut eszembe. Meredten nézek rá és lehajtott fejjel, nagy levegőt véve kezdek bele.
-Egy-igen, erre készültem rá annyira, mert nem vagyok rá büszke, de lusta vagyok és egészen ma reggelig nem érdekelt a tanulás. Ezzel válaszolok az előző kérdésére is, nagyjából ennyire vagyok lemaradva. Remélem azt nem kérdezi meg, hogy mennyire van teleírva. Ő nagyon okos lehet, ha korepetálásra jelentkezik és már így is elkéne bújnom szégyenemben és azt is teszem. Felemelem kezeimet, amire rá van húzva a kinyújtott pulcsim vége, és az egész arcomat eltakarva, hogy csak a szemeim látszódnak ki nézek rá csillogó szemekkel. int egy megszeppent kislány úgy nézek most ki, de bizonyos értelemben az is vagyok, megszeppent és kislány is, de ezt csak én mondhatom, az sértő, ha más így hív.
Már kevésbé feszülten, de még mindig zavartan beszélgetek vele, vagyis inkább csak válaszolgatok a kérdéseire. Igen, valamivel meg szeretném hálálni a segítségét, jelenleg azonban nagyon is kétlem, hogy bármim is van, ami neki kellene. De mindenem az övé lehet, ha segít és nem hagy magamra és ha így néz rám még jó sokáig. Borzasztó, hogy így ragaszkodom hozzá máris, csak nehogy aztán holnapra minden lelkesedése elmúljon és meggondolja magát, mert meghall valami pletykát rólam, ami akár igaz is lehet. És igen, ki is mondja, miért is kéne neki bármi, ami tőlem van. Rendesen elszontyolodom ettől a gondolattól és szánalmasan érzem magam emiatt a lányos zavartól, amit ő vált ki belőlem. Rendesen meglepődök mikor hírtelen megszólal ezzel kizökkentve a szomorúságomból. Hogy lehet valaki ennyire csodálatos? Boldogan bólintok egy nagyon, hatalmas vigyorral az arcomon, mert ez nekem nagy bíztatás, hogy ilyet mondott. Most először láthat igazán vidámnak, de gyorsan el is tüntetem ezt az arckifejezésemet, mert észreveszem, hogy mit teszek. Másoknak beszólogatni szoktam ha netalántán hozzám szólnak, mert akkor sem kedvesek és ez az én védekezési mechanizmusom, de nála nem, csak az irritáló vörösödés. Kiábrándulok magamból, hogy máris így fanolom, mi lesz itt később?
Türelem, hozzám aztán kell. Mondjuk nem tartom magamat reménytelen esetnek, biztos vagyok benne, hogy most, hogy meg van a megfelelő motivációm, vagyis, hogy eltűnjek innen, na meg, hogy megmutassam Iason-nak, hogy mit tudok, nagy segítség lesz. Lelki szemeim elé viszont megint olyan vágyak furakodnak be, amitől megmarad a vörös szín arcomon. Vajon tényleg úgy gondolja, hogy egyszer mindent ki kell próbálni? Mondjuk én is sok mindent úgy tanultam meg, hogy szeretem-e vagy sem, hogy kipróbáltam, többek között így jöttem rá arra is, hogy meleg vagyok és így már is könnyebb volt elfogadnom, hogy volt tapasztalatom minden téren. Úgy ülök, mint egy kuka és rá meredek, túl régóta nézhetem őt, de ez van és valószínűleg mindig is így lesz már, nem tudok mit kezdeni ezzel és szokatlan beismernem, de tényleg megdobogtatja a szívemet.
-Ha szentelsz rám időt, akkor úgy járja, hogy én is mindent bele adjak-elég diplomatikusra sikeredik, lehet politikusnak kéne szegődnöm, de ez így igaz. Tényleg így gondolom, ha méltónak tart arra, hogy velem foglalkozzon, akkor az a legkevesebb, hogy a segítségét el is fogadom és a lehető legjobban teljesítek. Arcomról elszántságot olvashat le és most az először ezekben a percekben, na meg a tanulás terén is, fellángol bennem a küzdőszellem. Szeretném, ha büszke lenne rám és ezért mindent meg fogok tenni.
Ismét látom a szívecskéket és fényes csillogást belebegni a szemem elé, amik az előttem igazságokat beszélő srác körül emelik ki a tökéletességét. Szégyellem, de fogalmam sincs, hogy miről beszél, elvesztettem a fonalat, mikor valaki számomra ismeretlenről kezd beszélni. Nagyon tetszik a hangja, végig a száját vizslatom, egyrészt mert szép íves, másrészt, hátha így azt hiheti, nehezen hallom őt és a onnan igyekszek leolvasni mindent. Nem parancsolok magamra, hogy fejezzem be a bambulást, ennyit megengedhetek magamnak, ha már tényleg belevetem magam a tanulásba, így az év közepe felé. Sose késő.
-Rendben-ennyit vágok csak rá, mikor látom, már nem mozognak ajkai. Valamit muszáj mondanom, főleg mert sokat beszélt és remélem a rendben pont megfelelő volt egy ilyen beszéd után, főleg mert tényleg halvány lila fogalmam sincs, hogy miről volt az előbb szó.- Muszáj, hogy átmenjek mindenből, nagyon fontos ez nekem, szóval igyekszem komolyan venni-Túl kimért vagyok, így mit gondolhat rólam? Az előbb még zavartan, szinte levegőt kapkodva kerültem a tekintetét, most meg teljesen elvarázsolva nézem őt és közben így beszélek. Annyira ellentmondásos lehetek számára, de mint már mondtam, ez alatt a pár perc alatt sem javult az érzéseimnek elrejtéséhez szükséges tudásom. Talán lehet így jobb is, csak ne riadjon el attól, hogy ennyire iszom a szavait.
-Akkor elvállalsz? -kérdezek rá azért pontosítás miatt, meg mert szeretném hallani, hogy foglalkozni fog velem. Rossz vagyok? Tényleg nem tehetek róla. Nagyon türelmetlennek tűnhetek, mert kapkodok a kérdések között, de tényleg szeretném elkezdeni vele ezt az egészet.- Mikor kezdünk? -Remélem mindél hamarabb, csak ne ma, kérlek, csak ne ma, mert egy nap alatt is sok ennyi belőled, hogy feldolgozzam ezt a sokkot, amit a szívemnek okoztál, hát még ha délután is találkozunk és kettesben, a szobámban. Könyörgök szemeimmel és feszülten várom válaszát, miközben emberek tódulnak be a terembe.



◤ szószám: sok :S ◤ notesz: Remélem jó lesz  aranyos próbál lennicredit

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



dear cupcake, call me by my name
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Első pillantás   

Vissza az elejére Go down
 
Első pillantás
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
❝ B L O O D and L O Y A L T Y :: Amszterdam :: Múlt és jövõ-