Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox
tell me a story!
who's here?
show your face
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (32 fő) Szomb. Dec. 23, 2017 7:44 pm-kor volt itt.
latest posts
got an answer?
•• Ioles Mayfield, the second
írta: Ioles Mayfield
Pént. Feb. 23, 2018 5:45 am
•• Rudolf & Anita
írta: Anita Sandvoort
Kedd Feb. 20, 2018 10:01 pm
•• Ötletem van!
írta: Anita Sandvoort
Kedd Feb. 20, 2018 9:05 pm
•• dr. Kai Clemons & Leith
írta: Kai Clemons
Kedd Feb. 20, 2018 8:58 pm
•• Ariana & Lilith
írta: Lilith
Kedd Feb. 20, 2018 7:59 pm
•• Játékostárs kereső
írta: Theo Holst
Szer. Feb. 14, 2018 2:15 pm
•• Chicago Guilty
Vendég
Hétf. Feb. 12, 2018 7:47 am
•• Első pillantás
írta: Theo Holst
Csüt. Feb. 08, 2018 4:07 pm

Share | 
 

 dr. Kai Clemons & Leith

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet



dear cupcake, call me by my name
avatar

Vámpír

Male ♌ Posts : 83
♌ Join date : 2014. Jun. 17.
♌ Age : 75
♌ Tartózkodási hely : の Pince
♌ Foglalkozás : の Nem akarod te azt tudni
♌ Humor : の Valami eszméletlen biztos van

TémanyitásTárgy: dr. Kai Clemons & Leith   Vas. Jan. 14, 2018 12:47 pm


dr. Kai Clemons & Leith

❝ like a flower made of iron



Szaladtam, de csak addig, amíg még lehetett és az utamba nem álltak. Elviselhetetlen, hogy mennyire buták az emberek, vagyis inkább azok, akik azt hiszik… ők az ellenségeim és kész. Az ellenségeket meg el kell pusztítani vagy legalább egy időre ki kell iktatni. Felsóhajtottam, olyan gyorsan szaladtam amennyire csak lehetett, de ezek a mitugrászok mégis utolértek és körbe fogtak. Azt gondoltam, hogy meg tudok szökni előlük legalább a következő folyosóig ahol egyáltalán nem találnak rám és lehet néhány perc nyugalmam. Egyáltalán nem szeretem, amikor bolondnak néznek, és azt hiszik, hogy elnyomhatnak engem. Szeretem a szabadságot, ahogy kedvemre járhatok, kellhetek ebben a cseppet sem vámpírnak való intézetben. Azt hiszik mindent tudnak rólam, de amikor egy újabb meglepetéssel állok eléjük máris átértelmezik a jellemzésemet. Milyen kár, hogy túl hiszékenyek és azt hiszik, tényleg azt hiszik, hogy egy kis akármi amit beadnak, lenyugtat. Mindig is utáltam a gyógyszereket, a gyógyászatot és mindent, ami a gyógyszerekhez köthető vagy benne van a gyógy szó. Igen, sajnos van, ami engem is elkábít, és kellőképpen kiüt, hogy mikor újra felnyitom a szemeimet egy már jól ismert helyen kössek ki. EZ sajnos nem a szobám volt, ott legalább volt egy ágy, de itt semmi, az égvilágon semmi. Csak a piszok és én. Legalábbis egy darabig, mert a kényszerzubbony lehet, megakadályozza a karjaim használatát, de a lábaimat és a számat nem. Bárcsak agyon csaphattam volna az odakint ácsorgó őrt, azonban megelégedtem most annyival is, hogy a frászt tettem bele. Csúnya dolog megijeszteni valakit azzal, hogy megrugdossuk az amúgy kőkemény ajtót, ami kezdetben lehet hangos, de én sem vagyok erőm teljében. Már a sokadik napi véradagomnak mondtam búcsút. Csoda, hogy eddig ki bírtam és nem kezdtem el belülről száradni. Amikor meguntam az ajtó rugdosását visszasétáltam a falhoz és leereszkedtem, pontosan azon munkálkodtam, hogy a hátamig súroljam ezt a cseppet sem barátságos zubbonyt magamon. Persze lehetetlen, próbálkozni lehet.
Ha ember volnék biztosan megállt volna bennem a vér, az meg annyira muris volna. Pláne ha nem én lennék ebben a helyzetben, hanem valaki, bárki más, akinek az arcát nem tudom elviselni és még hozzá halandó is. A halandók gyöngék, nem tudnak mást csak napokig rikácsolni és ettől fejfájást kapok. Elhallgatni meg tényleg akkor fognak, amikor elhallgattatom őket. Hogyan hallgattatom el őket? Szívesen megmutatnám, de így ebben a szerelésben csak ugrándozni vagyok képes, vagyis lennék, ha nem használtam volna el az energiám kilencvenkilenc százalékát arra, hogy megkeserítsem az őrök dolgát.
Semmit sem lehet teljes mértékben, százszázalékosan tudni, mert minden változik és semmi sem tart örökké. Úgy hiszem még én sem és a szabadság sem. Hiszen itt vagyok ebben a… jó ne illessük szavakkal ezt a helyet, mert annyira pocsék. Csodálkozom, hogy eddig elfelejtettek azon tanakodni miként lehetne engem kiiktatni meg egy életre eltiltani a vértől. Féltem a fogaimat, jó?! Te is éppen úgy féltenéd őket, ha a kelleténél hosszabbak lennének, akkor amikor enni próbálsz s, az első adandó nőre, férfire, gyerekre, idősre ráveted magad.
Mélyen beszippantottam a levegőt, hogy biztos legyek abban a drágaság nincs itt. Nem éreztem annak a görénynek a jelenlétét, szóval igen, sikerült meglógnia előlem. De nem fogom hagyni, hogy ennyivel megússza! Nem én! A legszebb rémálma leszek! Nem lesz egy perc nyugta sem! Hiszen most miatta vagyok ebben a cseppet sem szent zárkában, amit inkább elrettentő példaként kellene használniuk, ám ez már olyan mindegy, hogy nem riadok meg ettől a helytől és helyzettől. Nem most vagyok először távol a szobámtól. Sajnos.



•• Words: jó kérdés  •• Music:  Broken Machine •• Note: affraid      ••




Leith
Collins
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://lysandercollins.tumblr.com



dear cupcake, call me by my name
avatar

Vérhattyú

Female ♌ Posts : 6
♌ Join date : 2017. Dec. 27.
♌ Age : 58
♌ Tartózkodási hely : St. Rafael Elmegyógyintézet
♌ Foglalkozás : orvos
♌ Humor : nah

TémanyitásTárgy: Re: dr. Kai Clemons & Leith   Szomb. Jan. 20, 2018 4:12 pm

 Mr Collins & Dr Clemons



Épp haza felé készülődtem. A műszakom lejárt, ezen a napon nem én voltam az ügyeletes, mégis engem kerestek. Speciális eset, mondták. Három speciális esettel foglalkoztam jelenleg, mind a hárman esélytelenek voltak a felépülésre, eseteikben a szinten tartásra kellett koncentrálni. A háromból kettő esetében még a szinten tartás is nehézkes feladat volt, erősen ellenkeztek, így durvább módszerekhez kellett alkalmazkodni. Az előbb kiemelt két speciális eset gyakran próbálkozott szökéssel és az ápolók állandó jellegű erőszakos zaklatásával. A gyógyszeradagok emelésére már elő is írtam a kérvényt az igazgatóságnak, ez az eset pedig, akármelyikükről is van szó, szerencsésen megerősíti az igényt. Ettől függetlenül még nem örülök, így is többször túlóráztam már a héten, szerettem volna előbb haza menni. Nem mintha ott várna bármi más egy forró fürdőn és pár izgalmas sci-fi regényen kívül, de valamivel többre tudnám értékelni ezt most.
- Ááá, hát maga az, Mr Collins. Igazán jó formában lehet, ha most is itt kötött ki. Már kezdtem hiányolni önt, hogy tetszik lenni?
Költői kérdés, az adatlapot már töltöm is az első szemrevételezés és az esetről feljegyzettek alapján, ahogy a cellájába lépek az egyik biztonsági ember kíséretében. A hangom érzéketlen, hiába ellenségesek a szavaim, a szemem enyhén karikás a fáradtságnak köszönhetően. Normál esetben még viccelődnék is, de jelenleg semmire nem futja, csak a kötelező dolgok elvégzésére.
- Mennyi sérülést szerzett? Milyen anyagot adtak be neki az altatáshoz?
Fordulok a biztonsági őrhöz, miután a megérkező ápolónőtől átveszem az injekciót és a hosszú, fehér köpenyem zsebébe rejtem. Később lesz csak rá szükség. A válaszát feljegyzem, az adagolás mögé zárójelesen hozzáteszem az adagok duplázásának lehetőségét szükség esetére. Nem kételkedem benne, hogy szükség lesz rá, hiszen láthatóan energikus állapotban van jelenleg is.
- Mi történt pontosan? Jelenleg is fáj még valahol?
Hozatok egy széket, amit vele szemben helyezek el. A kérdés feltétele közben helyet foglalok és egyenesen a szemébe nézek. Nem vagyok pszichológus, csak a munkához szükséges képzéseket végeztem el, így szükségem van arra, hogy a betegre tudjak koncentrálni. Én komolyan veszem őt, a problémáját és a jelenlegi helyzetet is. Hallani akarom a véleményét.

◤ szószám: 337 ◤ notesz: remélem megfelel Very Happycredit

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



dear cupcake, call me by my name
avatar

Vámpír

Male ♌ Posts : 83
♌ Join date : 2014. Jun. 17.
♌ Age : 75
♌ Tartózkodási hely : の Pince
♌ Foglalkozás : の Nem akarod te azt tudni
♌ Humor : の Valami eszméletlen biztos van

TémanyitásTárgy: Re: dr. Kai Clemons & Leith   Szer. Jan. 24, 2018 7:09 pm


dr. Kai Clemons & Leith

❝ like a flower made of iron



Egy időben úgy hittem, hogy egy elveszett lelket csak egy másik elveszett tud megérteni. Hiszen a hasonló bajjal küszködő ugyebár teljesen át tudja érezni milyen érzés itt lenni például. De ez a hely magába foglalja mindazt amit nem szeretek. Ha korlátoznak. Ha azt gondolják elment az eszem és azt tehetnek amit csak akarnak. Persze, hogy évek óta itt vagyok. Tudom. De ez is csak azért van, mert fiatal voltam és óvatlan. Nem mintha most nem lenne ez másképpen, csak eltelt néhány év. A szó különös fogalmában véve, már idősödő öregembernek kellene lennem, aki boldogan gondol az unokáira. Akikkel biztosan jól szórakozhat és akiknek elmesélheti mi volt az ő idejében s, mennyi minden változott azóta.
Most is csak azért szöktem meg, sokadjára ismét, mert látni akartam az öcsémet. Biztosan alig emlékszik rám, talán idősödő aki régen eltemetett engem. Abban a hitben, hogy tényleg halott vagyok. De nem vagyok az. Most itt, ebben az építményben érzem csak igazán azt, hogy mindvégig gyáva módjára viselkedtem vele szemben és… Azt mondhatnám neki, hogy az unokaöccse vagyok, az apám meghalt, de előtte még volt mersze elmondani ő hol él vagy élt. Kegyes hazugság lenne, azt állítani, hogy kiköpött a saját hasonmásom vagyok. De ugye lehet annyira idős, hogy rossz legyen a memóriája? Hogy elsőre fogalma se legyen miről hadoválnék neki.
Persze ilyenkor jut az is az eszembe, hogy mihez kezdenék magammal odakint. Mert biztosan minden sokat változott. Hová mehetnék?
Egyenesen haza. Vagyis dehogy… A kollégiumba, bár inkább csak az épületet látogatnám meg. Kíváncsi vagyok mi lett vele, abban az időben nagyon határozottan folyt egy per, hogy lebontsák és helyébe egy teljesen újat építenek, egy modernebbet. Ilyen zagyvaságok közepette állított be a doktornő is. Biztos mindenki azt hiszi most, hogy azért okozok ennyi galibát mert szerelmes vagyok belé és ebből kifolyólag látni akarom őt. Nem vagyok az… vagyis őt biztosan nem úgy szeretem, mint azt a lányt régen. Különben is, túl törékeny. Vagy inkább túl sokat enged meg, nekem. Hiszen most is leül egy székre és tárgyalni akar(?) velem.
– Majd jobban leszek. – ennyi csak, egy elég pozitív hozzáállás hagyja el a számat, még ha tudom, hogy a helyzet éppen olyan reménytelen, mint én.
– A jelek szerint nem eleget ahhoz, hogy bent tartsanak a „szobámban”. – de éppen eleget, csak ne tudja meg senki sem milyen az amikor valakit az éhsége irányít, mert az eszeveszett érzés tud lenni.
– Nem akarom, hogy ők bent legyenek. Csak maga meg én! – persze a mostani ápolóval és biztonsági őrrel semmi problémám, mégsem bízok bennük. Jó tudom, a doktornő sem bennem, de az már más téma.



•• Words: jó kérdés  •• Music:  Broken Machine •• Note: affraid      ••




Leith
Collins
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://lysandercollins.tumblr.com



dear cupcake, call me by my name
avatar

Vérhattyú

Female ♌ Posts : 6
♌ Join date : 2017. Dec. 27.
♌ Age : 58
♌ Tartózkodási hely : St. Rafael Elmegyógyintézet
♌ Foglalkozás : orvos
♌ Humor : nah

TémanyitásTárgy: Re: dr. Kai Clemons & Leith   Szomb. Jan. 27, 2018 3:10 pm

 Mr Collins & Dr Clemons



Egy orvosnak mindig előrébb való a kötelessége, mint saját maga. Ha elég elhivatott valaki, akkor képes a saját szabadidejét áldozni másokért. Még akkor is, ha sok esetben az illetékesek meg sem érdemelnék. Biztosan találnának másik orvost helyettem, de akkor mi lenne az évek során felépített bizalommal orvos és beteg között? Hová lenne  a helyzet varázsa, ami lassacskán megváltoztatja az emberek hozzáállását? Messzemenőleg kiállok a betegeimért, mint orvos, ez a kötelességem, de egyben a gyógyítás is az. Azt pedig nem szívlelem, ha megzavarják a folyamatot, amit elindítottam, így jelenleg vegyes érzelmekkel fordulok Mr Collins felé. Remek beteg, alkalmazkodó, tanulékony, csak rettentően makacs és lázadó jellem.
- Felemelő a hozzáállása. Ha egy kicsit jobban tudna uralkodni magán, biztos vagyok benne, hogy elkerülhetne a zárt osztályról.
Gúnyos, fellengző, kárörvednő? Messze nem, sokkalta inkább fáradt és elgondolkodott. Sok esetet tudhatok a magaménak, még felgyógyulásokat, áthelyezéseket is. Mindig is úgy gondoltam, hogy a megértés az egyik út a gyógyulás felé. Elvégre, miért őrjöngene valaki szabadságért, ha jól tartják idebent? Kár, hogy ezzel a gondolatmenettel kevesen értenek egyet, pedig biztos vagyok benne, hogy lenne eredménye. Ha nem is most azonnal, mindenkin, de idővel néhány beteg biztosan könnyebben épülhetne fel.
- Értem. Úgy gondolom szeretne minél előbb visszakerülni az eredeti helyére, de kérem, legyen türelemmel. Ez kissé hosszadalmasabb folyamat, mint tudja.
Lassan emelem át a tekintetemet rá, udvariasan felelek, nem foglalkozok vele, hogy csak úgy közbeszól, már megszokott dolog. Nem egyszer kellett intézkednem, hogy visszakerülhessen a helyére. Lehet, hogy a zárt osztályon van tartva, de tény, hogy kerülhetne ennél rosszabb helyre is. Sajnálatos módon, vannak olyan betegek, akik tényleg képtelenek a felépülésre, valamint a szintentartás is lehetetlen esetükben. Viszont az ilyen betegekkel is kötelességünk foglalkozni, ilyenkor jönnek képbe a rendkívül szakképzett pszichiáterek és terapeuták, akik kénytelenek átmosni a betegek agyát. Barbár módszer, de szükséges a béke fenntartása érdekében.
- Biztos benne, hogy képes lesz kontrollálni önmagát? Tudja, hogy a véradagját csak abban az esetben adják ki önnek, ha megfelelően viselkedésével kiérdemeli a visszahelyezését. Ha pedig nem muatta megfelelő hozzáállást... Nos, nem szeretném, ha ön is elkerülne az osztályról.
Óvatos vagyok, kénytelen dőlök hátra a székemben, míg a válaszára várok. Orvos vagyok, így muszáj bíznom a betegemben, de mint egy átlagos személy, nem tudok bízni benne ebben a pillanatban. A döntésemet a válaszának fényében fogom meghozni.

◤ szószám: 378 ◤ notesz: kék nyelvescredit

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



dear cupcake, call me by my name
avatar

Vámpír

Male ♌ Posts : 83
♌ Join date : 2014. Jun. 17.
♌ Age : 75
♌ Tartózkodási hely : の Pince
♌ Foglalkozás : の Nem akarod te azt tudni
♌ Humor : の Valami eszméletlen biztos van

TémanyitásTárgy: Re: dr. Kai Clemons & Leith   Hétf. Jan. 29, 2018 10:28 pm


dr. Kai Clemons & Leith

❝ like a flower made of iron



Néha csak egy reménysugár az ami hiányzik az úgynevezett életemből, ami okot adhatna arra, hogy nyugton maradjak és kikerüljek innen. Ám van ami mindig visszahúz a sötétségbe. Naná, hogy az éhség és a mértéktelenség. Nem beszélve a valódi okról amiért itt vagyok.
Az ember úgy érezheti, hogy bizonyára megérdemeltem a sorsomat, ennek így kellett történnie, mint egy elcsépelt mesében, ahol a gonosz mindig elnyeri méltó büntetését: pórul jár. Én meg csak élni akartam. Élni. Úgy, hogy mások életét elveszem, mert sosem fordult meg a fejemben, hogy esetleg az úgynevezett véralmákból táplálkozzak. Minek rágódni egy csonton napokig ugyebár? A takarékosság hiánya meg ehhez vezet. A gyermeki makacsság szintén, ami nem múlik és nem szűnik meg egyetlen egy nap alatt sem. Hiszen ha nem lennék ennyire kitartóan visszaszólogatós és vakmerő ha a szabadság bárminemű lehetőségek mögött megbújva kínálkozna, akkor nem lennék itt. Talán máshol magyarázkodnék egy idősödő férfinak, hogy én márpedig az ő testvére vagyok, emlékezzen rám.
Jó persze ez lehetetlen. Hiszen nem minden alakulhat úgy, ahogyan azt mi eltervezzük a fejünkben és szeretnénk ha valóra válna. Azért, hogy valóra váljon tennünk is kell valamit. A doktornő meg értelmes. Nincs vele semmilyen személyes bajom, sőt néha örülök ha láthatom – mert abban reménykedem, hogy végre a túladagolt nyugtató mellett valami mást is magával hoz – de néha csalódom is, ez tény. Most vegyes érzések fogtak el, ez tény. Ezért kezdek alkudozni. Ezért akarok csak vele lenni, mintha nagyon közeli baráti viszonyban lennénk. De nem vagyunk.
– Ha elkerülnék a zárt osztályról kivel mással zaklathatnák önt? – ez csupán költői kérdés, teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok egyedül. Hogy rajtam kívül is vannak még betegei. Hogy nem én vagyok az egyetlen. Soha nem is leszek az. Mégis önző mód jól esik, hogy itt van és nekem szenteli az idejét, még ha kényszerből akkor is. A lényeg a figyelmen van.
– A szobámat szeretném, nyugodtabb és sokkal békésebb ennél. – végigpillantok ezen a helyen, de csak a hatás kedvéért. Mintha meg tudnám hatni őt. Holott szerintem már eléggé sikerült kitanulmányoznia engem, hogy tudja mikor „színészkedem”.
Sokkal inkább az utóbbi megjegyzései azok amik ténylegesen eljutnak hozzám, abból is csak a véradagom csüng vissza és a visszahelyezés s nem utolsósorban a viselkedésem. Mit szeretne mit tegyek?
– Cserkészbecsszó, hogy nem érek önhöz! – ebben csak az a pláne, hogy nem voltam soha életemben cserkész, és a becsszó is csak addig van becsben amíg nem az „ennivalóm” hiányáról társalgunk. Vagy éppenséggel arról, hogy mennyire alattomos vagyok. Hiszen én, ezt már tudom önmagamról.



•• Words: jó kérdés  •• Music:  Broken Machine •• Note: affraid      ••




Leith
Collins
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://lysandercollins.tumblr.com



dear cupcake, call me by my name
avatar

Vérhattyú

Female ♌ Posts : 6
♌ Join date : 2017. Dec. 27.
♌ Age : 58
♌ Tartózkodási hely : St. Rafael Elmegyógyintézet
♌ Foglalkozás : orvos
♌ Humor : nah

TémanyitásTárgy: Re: dr. Kai Clemons & Leith   Kedd Feb. 20, 2018 8:58 pm

 Mr Collins & Dr Clemons



Mr Collins esete igencsak bonyolult. Olyan zavarokkal küzd, amik könnyen leküzdhetőek lennének, ha nem állna ellen. Viszont minden egyes orvosban, pszichológusban és pszichiáterben ellenséget lát. Ugyan, én a sajátos módszereimmel elég közel kerültem hozzá és elég messzire a tervezett útvonalon, de az elmúlt időszakban megakadtunk. Mint minden szintentartott beteg, ő sem akarja átlépni azt a bizonyos határt, ahol már neki is tényleg tennie kellene valamit. Mintha nem csak egyetlen egy mozdulat lenne, hogy elfordítsa azt a láthatatlan zárat, ami a közte és a külvilág közötti ajtót zárja. Nem, ő ezt egy sokkal komplikáltabb és teljesen reménytelen szituációnak véli.
- Igaz, ilyen felemelő, ilyen hangulatos betegem még nemigen volt. Kevesen érnek fel az ön szintjére, Mr Collins. Sokan megragadnak egy alsóbb szinten, megmakacsolják magukat és nem hajlandóak senkihez szólni, csak léteznek térben és időben. Számukra megszűnik a külvilág, csak a maguk zárt falai léteznek. Ez pedig... Ez egy nagyon vészes helyzet, ilyenkor kell beismernünk, hogy már semmit sem tehetünk, vagy csak még mélyebben a lelkébe gázolunk a betegnek.
De benne még látok lehetőséget. Két ingadozás között, egy megfelelő pszichológus munkájával kisegítve én úgy gondolom, hogy Mr Collins menthető eset. Nehéz, de megmenthető. Egyelőre még keresem azt a szakképzett pszichológust, akitől tanácsot kérhetnét és akit bevonhatnék a folyamatba. Ehhez persze az is kell, hogy tudjam, a betegemet pontosan kik kezelték ezelőtt, kikkel milyen viszonyt ápolt. Még szerencse, hogy a dossziék, az esetleírások mind beszrezhetőek, csak egy kérvényt kel benyújtanom a megfelelő embernek.
- Azt elhiszem, és hiddje el, én visszajuttathatom. Nem egyszer tettem már meg.
Igyekszem nyugtatóan mosolyogni, bár tény, hogy egyetlen hazugság sem hagyta el a számat, de az is tény, hogy nem ígérhetem meg, hogy ezúttal is sikerülni fog. Sosem ígérhetem meg, ugyanis én csak az aláírásomat adhatom, viselkednie neki kell. Akár a megfelelő gyógyszer hatására, mint ahogyan általában történik, akár önszántából. Bár erre az utóbbira azt hiszem még nem volt precedens az én praxisom alatt.
- A bizalom igen törékeny dolog, Mr Collins, de azt hiszem megreszkírozom önnek. Ha megfelelően viselkedik, amíg elvégzem az általános vizsgálatokat, akkor még ma este a szobájában aludhat és fogyaszthatja a vacsoráját is.
Felsóhajtok, a fáradtság ezzel a döntésemmel szinte kétszeresen nyomja most a vállam. Intek a biztonsági embernek, hogy a nővérrel együtt menjenek ki, zárják be az ajtót és kívülről figyeljenek. A térdemre támaszkodom, ahogy felkelek és Mr Collins mögé sétálok, hogy kioldjam a zubbonyt.
- Készen áll?
Tőle kérdem, de mintha csak magamnak tenném fel ezt a kérdést. Amint mögé értem, még egyszer körbefuttattam a tekintetemet a termen. Semmi éles tárgy, semmi komolyabb súlyú nehezék, csak a magától adódó fizikai fölény, ami úgy gondolom, hogy már bőven elég lehet a számára, hogy végleg elvágja magát, és az agymosott részlegre kerüljön. Félek, de némileg a kíváncsiság is dolgozik bennem, hogy pontosan mennyit is ért az a pár év, a gondosan kidolgozott módszerem, hogy közvetlen kapcsolat létesítésével segítsem elő a beteg felépülését. Volt, hogy bevált, de egy-két eset még nem elég, hogy bizonyítsam a módszer alkalmazhatóságát.

◤ szószám: 429 ◤ notesz: azért szeretsz még, ugye? doboz trollcredit

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



dear cupcake, call me by my name
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: dr. Kai Clemons & Leith   

Vissza az elejére Go down
 
dr. Kai Clemons & Leith
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
❝ B L O O D and L O Y A L T Y :: Amszterdam :: St. Rafael Elmegyógyintézet :: Pince-