Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Megosztás
 

 Natalie Godfrey

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet



dear cupcake, call me by my name
Lorena Boyer
Lorena Boyer

Mágus

nő ♌ Posts : 38
♌ Join date : 2015. Aug. 27.
♌ Age : 32
♌ Tartózkodási hely : amsztredam vagy elmegyógyintézet
♌ Foglalkozás : ápoló

TémanyitásTárgy: Natalie Godfrey   Natalie Godfrey EmptyCsüt. Aug. 27, 2015 10:48 pm

Natalie Lynn Godfrey


17
amszertdam
mágus
-
biszexuális
kívülállók
bonyolult
sophie turner
kinézet
Ha az ember egy lányra gondol, akkor mindenképp az jut eszébe, hogy minimum egy szoknyája van. Na ez rám pontosan így igaz, mivel az iskolás szoknyámon kívül nincsen másik. Nem vagyok az a tipikus magassarkú hordó, rózsaszín imádó lány, aki már csak egy kis kócos haj gondolatától is majdnem elájul. Nem azt mondom, hogy nem vagyok lányos azért, mert szoktam sminkelni magam, meg azért nem férfi ruhákban járok, de nem feltétlenül azaz első gondolatom, hogy kiöltözzek minden nap. Szeretem a farmerokat, az egyszerűbb pólókat, és a tornacipőket. Már csak azért is szeretek kényelmesen öltözni, mert én mindig készen állok egy túrára, vagy bármi hasonlóra. Egyébként az élet hosszú, vörös hajjal áldott meg, aminek imádom a színét. Nincs sok vörös hajú ember, főleg nem ott, ahonnan én jövök, így mindig is szerettem kicsit kilógni a sorból a hajam miatt. Emellett fakó, szürkéskék szemem van, amiben mindig ott ragyog a kíváncsiság. Magasnak nem vagyok túl magas a magam 167 centijével, de azért nem is vagyok alacsony. A magasságommal bár még egy pár éve nem voltam megelégedve, mostanra már teljesen megbarátkoztam vele. A testalkatom, teljesen jó, legalábbis számomra biztos, mivel jól érzem a magam bőrében. Nem érzem úgy, hogy fel vagy lefele kellene mennie valaminek. Persze én se vagyok tökéletes, de jobb megbarátkozni önmagaddal, mint harcolni vele. Mint már mondtam, sminkelni is szoktam, de nem minden nap, és akkor se erősen, inkább csak az egyszerű sminkre törekszem. Tetoválásom, se hasonlóm nincs, viszont tervezek, a szüleim legnagyobb bánatára. Bár mintha az egész nem igazán lányos dolog nem zavarná már őket eléggé...
jellem
Ha azt mondom, hogy én vagyok a család fekete báránya, az emberek többsége rögtön arra gondol, biztos valami kis idegesítő fruska vagyok, aki szégyent hoz a családjára, vagy egy szívtelen döggel állnak szemben, pedig én csak nem vagyok hajlandó lenézni másokat csak azért, mert mások. Főleg apám szemét szúrja melegszívűségem, kedvességem, segítőkészségem és kb minden velem kapcsolatban. De ami a legjobban idegesíti, azaz, hogy nem tudok igazi vezérként viselkedni. Viszont sajnos ezzel nincs mit kezdeni, én könnyen meggyőzhető vagyok szép szóval, nem igazán tudok ráparancsolni másokra, még a hangomat felemelni is a nehezemre esik. (Bár talán jobb is, halkan is tudok ordítani a szavaimmal, ha akarok) Na igen, engem tényleg nem a vezetésre teremtettek, csak bárcsak ezt a család is látná. De nem, nekik egy vezér alkat kell, aki képes bármit feláldozni a cél érdekében. Talán az egyetlen dolog ami apámnak tetszik, hogy makacs vagyok, mint az öszvér. Sokszor annyira ragaszkodom valamihez, hogy még a hangomat is felemelem apámmal szemben. Ó, azt annyira élvezi. Utálom azt az önelégült mosolyt az arcán, amikor sikerül kihoznia a sodromból. Pedig az nem könnyű, igazán türelmes személyiség vagyok, és nem szoktam fent akadni a dolgokon. Azért persze a legtöbbször igyekszem "jó" kislány lenni, és engedelmeskedni, de ez nem mindig könnyű. Főleg azért, mert szabad szellemű vagyok. Szeretek a saját fejem után menni, nem szeretem ha ketrecbe zárnak. Talán ezért is alakult ki bennem a természet imádat, mert ott teljesen szabad vagyok.

szerepjátékos példa
Cím: won't you notice me?
Dal: feel
Egyéb: mindig csak második fogsz lenni

Amikor még csak 10 vagy 11 éves voltam, akkor még apám a bátyámat akarta az utódjának, és talán jobb is volt ez így, kivéve, hogy szinte semmibe vett. Bármit csináltam, bármi történt, neki csak a drága kis Chris létezett. Akkor még nem tudta, hogy felfog lázadni ellene és a fekete mágiát választja a fehér helyett. Bár ha figyelt volna, meglátta volna a jeleket, amik erre utaltak. Mondjuk én se szidhatnám le, én is csak pár évvel utána jöttem rá, hogy voltok egyáltalán jelek, viszont jobb később, mint soha. Csak sajnos apám sosem jön rá semmire utólag, és ha erre valaki rámutat, akkor nem ismeri be a hibáját. A mai napig azt sem ismerte be, hogy engem semmibe vett, pedig erre tökéletes példa az, amikor mind a hárman a kertben voltunk. A tesómmal gyakoroltak, én pedig egyedül játszottam. Nem igazán tudtam sok mindent egyedül csinálni sokáig, mert meguntam, így elég sok mindent csináltam. Először homokoztam, majd hintáztam, jött a virágszedés, pillangó üldözés, lóhere keresés, és még sorolhatnám napestig. A vége fele jött a kedvencem, a fára mászás. Még nem igen voltam benne ügyes, de haladtam vele. Egyre tovább tudtam mászni, és egyre könnyebben tudtam lemászni. A házunknál volt egy magas cseresznyefa, és mindig azt céloztam meg. Aznap el is értem a csúcsot. Örömteli mosollyal integetem apáék fele, hátha észrevesznek, de nem reagáltak. Oda is kiáltottam a magam halk módján, azt se hallották meg. Kicsit elszontyolodótan ültem a fa tetején, majd inkább elkezdtem lemászni. Már nem találtam szórakoztatónak a famászást. Már majdnem lent voltam, csak egy-két méter volt alattam, amikor egy vékonyabb ágra léptem, ami szinte azonnal leszakadt. Én ott csüngtem élet és halál között... na jó, nem, de az akkori énemnek az a pár méter egy milliárdnak tűnt, miközben egy ágon lógtam kétségbeesetten.
- Apa! - kiáltottam teljes hangerővel, ami szokatlan volt már akkor is tőlem. Már vagy 6 éves korom óta a halkabbak közé tartoztam.
- Mindjárt megyek kicsim, csak egy pillanat. - válaszolt vissza, de még csak oda se nézett. Már annyira féltem, hogy patakban folytak a könnyek az arcomon. Reméltem, hogy tényleg mindjárt jön, mert már alig bírtam. Próbáltam felhúzni magam, viszont azzal csak rosszabb lett. Leestem a fáról, és ennyi amire emlékszem. A következő emlékem már pár órával későbbről van, ahogy anya ül az ágyam mellett, és kétségbeesetten néz maga elé. Az apám, még csak a közelében sem volt a szobámnak... Pár évvel később, amikor 13 éves voltam, és Chris betöltötte a 18-at, felfedte az igazi kilétét, apánk óriási tőrt kapott a szívébe. Nem láttuk egy egész hétig. Senkivel se beszélt, enni is alig evett, inni viszont ivott, de csak alkoholt. De azt nem sajnálta. Az alkohol készletének a fele elfogyott abban a 7 napban, és nem csak könnyű italokat fogyasztott el. Majd a hét elteltével betoppant reggel a reggelihez. Olyan érzésem volt, mintha szellemet látnék, de ő teljesen normálisan viselkedett, mintha az a hét meg se történt volna.
- Naty, beszélnem kell veled egy kicsit. Négyszemközt. - utáltam amikor becézget, mert akkor tudtam, hogy valamit kérni fog tőlem, és az sose volt könnyű teljesíteni. Felálltam a reggelim mellől és kimentem vele a folyosóra. Kérdőn néztem rá, és vártam mit fog mondani. Fogalmam se volt, mi is várt rám, pedig igazán gondolhattam volna. Nem volt nehéz kitalálni. - Most, hogy a bátyáddal megtörtént ez az eset, nem engedhetem, hogy ő legyen majd az utódom. Neked kell majd átvenned a helyem majd, és mostantól erre is fel kell készülnöd. Tudom, hogy menni fog. Az én lányom vagy, nincs olyan, hogy neked nem sikerül. - meg se várta mi a véleményem, csak berontott az étkezőbe elfogyasztani a reggelijét. Én arról már teljesen lemondtam, sőt mindenről lemondtam aznap. Szóhoz se jutottam. Hogy én, vezető? Én, aki még a mágiával is épp hogy boldogul? Én, aki egy legyet se vagyok képes lecsapni? Ne hülyéskedjen már! De tudtam, nem hülyéskedik, ez nem csak egy rossz vicc, ez a rút igazság. Meg különben is, az apám nem igazán volt a viccek embere. Magam elé bámulva álltam az ajtóban, amikor lépéseket hallottam. A bátyám haragtól eltorzult képpel jött felém. Rögtön tudtam, hogy mindent hallott. Bár nem azon az útvonalon járt, amin a szüleink akarták, de akarta a hatalmat. Számára a hatalom olyan volt, mint másnak a levegő. Nélkülözhetetlen.
- Te mindig csak második fogsz lenni húgi. - éreztem a szavaiban ahogy megtudna ülni velük. Kirázott a hideg, és ez nem segített semmin. Ráadásul az utolsó szót úgy mondta ki, mintha valami mocsok lenne. Nagyot nyeltem, próbáltam nem remegni, és nem elnézni. Végül szerencsére Chris megunta a hallgatásomat, és továbbállt. Én meg ott álltam lefagyottan reménykedve, hogy ez csak egy rossz álom, és mindjárt felébredek.

Cím: all you get is sweet misery
Dal: scars
Egyéb: drága jó bátyámmal otthon

15 éves koromban a bátyámmal kellett gyakorolnom a mágiát, mert apám az elmúlt 1 évben nagyon elfoglalt lett. Eleinte örültem neki, mivel apám valahogy mindig kihozott a sodromból, de ahogy telt az idő, drága testvérem egyre jobban bedurvult. Chris elkezdett a fekete mágia felé húzni, de én nem akartam abba az irányba elmenni, és ezt ő is jól tudta. Viszont egyáltalán nem érdekelte, mert ő csak lázítani akart. Folyton győzködött tanítás helyett. A legtöbbször elhangzott érve a szabadabb leszel címen jött elő. Jól ismert, és így nagyon jól tudta, hogy nem szeretek megkötve lenni, sőt, igazából gyűlölöm a korlátokat. Olyan idegesítőek. Párszor már majdnem igent mondtam neki, mert eszméletlenül jól tudott érvelni. Ő volt a család vezetőnek való sarja, csak, hogy engedetlenebb volt, mint én, így rám maradt a vezetés lehetősége. Egy kicsit Chris ugyan haragudott rám emiatt, de nem sokat, és nem is mutatta ki. Sosem volt olyan hülye, hogy megmutassa mit érez. Bezzeg én mindig is egy nyitott könyv voltam... Ezt ő is jól látta. Amit még jól látott mindig, az az, hogy mikor kell valamiről lemondani. Szerencsére arról is lemondott, hogy engem meggyőz. Mármint szavakkal. Az erőszakot választotta helyette, mivel úgy gondolta, az csak beválik végre. Viszont valamiről elfelejtkezett: a makacsságom. De a nagy probléma nem is ez volt, hanem az, hogy erről nem volt hajlandó lemondani, mert élvezte a kínzásomat.
- Mi van húgi? Valami gond van talán? - kérdezte azzal az undorító vigyorral az arcán, amit apánktól örökölt. Néha már legszívesebben leégettem volna a pofájáról azt az ocsmányságot, de próbáltam tartani a hidegvérem. Viszont ez nem volt könnyű csuromvizesen.
- Áh ugyan semmi. - mondtam egy hihetetlenül bájos mosollyal az arcomon. - Csak folytassuk, ha lehet, nemsokára programom lesz. - egy gyilkos tekintetet kaptam a hidegvérűségem miatt, és tudtam: ebből gond lesz. Nem szerette, ha ilyen könnyen tudom kezelni ha b@sztat, de én sosem adtam magam ilyen téren könnyen.
- Akkor gyerünk, te kezdesz! Had lássam mit tudsz! - mondta gúnyosan. Tudta, hogy borzalmasan béna vagyok a tűz irányításával. Meg úgy mindenben szívtam általában ami mágia volt. Talán a szüleim által rám helyezett nyomás miatt volt, vagy lehet, hogy szimplán csak ilyen szerencsétlennek születtem, de a mi családunkban egyik sem volt kifogás, és ez most mutatkozott meg igazán. Összeszedtem minden maradék erőmet és elkezdtem koncentrálni. Már éreztem a tűz melegét, láttam szemeim előtt a táncoló lángokat. A lehető leghatározottabban kinyújtottam a kezemet, hogy bátyám felé lángokat küldjek, de ami sikerült, az egy gyufaszál tüze mellett is majdnem eltörpült volna. Kirázott a hideg, éreztem ahogy saját magamban csalódok, de a legborzasztóbb az az öröm volt, amit Chris szemében láttam. Az teljesen lesújtott. Még el is nevette magát, annyira viccesnek találta a besülésemet. Aztán hirtelen abbahagyta a nevetést és az arcáról eltűnt minden érzelem. Egy hideg szempárral találtam szembe magam, ami kezdett elhomályosodni a szememben gyűlő könnyektől.
- Úgy látszik nem ösztönöztelek eléggé húgi. - mondta csontig hatoló, kellemetlen ridegséggel. Tudtam mi következik. Kérni akartam, hogy ne tegye, nem az én hibám, jobban fogok igyekezni, csak rossz napom van, de esélyem se volt még csak a számat se kinyitni. Hirtelen minden irányból víz vett körül, és nem eresztett. Kapálóztam, próbáltam kikerülni belőle. Kezdett elfogyni a levegőm, és már nem bírtam tovább a testemet visszatartani. Az levegő után kapott, de csak rengeteg vizet kapott a helyébe. Fuldokoltam, már kezdett reménytelennek tűnni a dolog. Már szinte éreztem ahogy a testem elbénul, de akkor még gyorsan megpróbáltam a lehetetlent. Összeszorított fogakkal előidéztem a tűzet, és sikerült is. A víz eltűnt körülöttem, és én a padlóra estem vizet felköhögve. Csak egy kicsit kellett volna még benn lennem, és biztos soha többé nem jöttem volna ki. Amíg kiköhögtem az összes vizet a tüdőmből, egy tompa röhögés halottam, ami a fülem kitisztulásával kiélesedett.
- Nocsak, szóval te is képes vagy ilyenekre. Micsoda meglepetés! - mondta drága bátyám vigyorogva. Felnéztem rá, köhögtem egy kicsit, felálltam, majd egyenesen a szemébe néztem.
- Te nem vagy normális. - mondtam remegő és alig hallható hangon, majd hátat fordítottam neki és elindultam kifele a szobából egyenesen apánk irodája felé.
- Ne csináld már, csak hülyéskedtem! Natalie! - hiába üvöltött utánam, nem érdekelt mit mond. Én már nem bírtam tovább, az se érdekelt, ha apám kapom vissza, de nem akartam a bátyámat látni soha többé. Kopogás nélkül rontottam be az irodába és apámat háttal nekem találtam. Épp telefonált, viszont engem ez most az egyszer nem érdekelt.
- Beszélnünk kell. - mondtam szinte sipákolva, majd köhögtem is hozzá párat. Apám csak sóhajtott egyet, elköszönt, majd felém fordult ideges ábrázattal.
- Tudod, épp egy fontos megbeszélés közepén voltam, szóval most nagy baj... - ekkor látta meg, hogy tiszta víz vagyok, és valószínűleg teljesen fehér, majdnem, mint egy hulla. - Veled meg mi a fene történt? - kérdezte kikerekedett szemekkel. Közelebb jött hozzám, de én egy lépést hátraléptem. Nem akartam, hogy a közelemben legyen.
- A fiad, az történt. Nem volt jó napom, nem ment a tűz irányítása olyan jól, ezért majdnem megfullasztott. - meséltem vacogva a történetet. - És nem, nem viccelek. És ez után nem vagyok hajlandó tovább vele gyakorolni! Az se érdekel, ha te leszel, aki segít, de őt látni se akarom többé. - nem hagytam, hogy félbeszakítson a mondandóm közben. Most nem fog csak egy "majd megbeszéljük"-kel lerázni. Nincs az az isten.
- Sajnálatos módon, csak ő az egyetlen lehetőségünk. Én nem érek rá, mint te is tudott. - próbálta diplomatikusan kezelni a dolgot, minden érzelem nélkül, de a szeme elárulta. Aggódott, de harag és kétségbeesés is volt a szemében. Sosem gondolta volna, hogy Chris ilyenekre képes, és ez meg is rémisztette kicsit.
- Akkor meg keress valakit aki hajlandó segíteni! Nem érdekel ki az, hány éves, nő vagy férfi-e, csak ne akarjon megölni. Ez a lényeg. - jelentettem ki határozottan, nemleges választ nem elfogadva. Egy darabig csak csendben álltam ott, várva a válaszát, de ő végül csak bólintott egyet. Én nem is vártam tovább, felrohantam a szobámba, megszárítkoztam, sírtam egy sort, feldolgoztam egy kicsit a sokkot, majd szerencsére elszabadulhattam otthonról a barátaimmal.

Cím: someone special
Dal: i love you
Egyéb: ha szeretsz valakit ne engedd el, nem biztos, hogy visszajön

Nemsokkal a 16. születésnapom után, az egyik ismerősöm elvitt egy buliba. Ez volt életem első rendes bulija. Nem egy hülye bál volt, amire anyuék rángattak el, ahol mindenkivel beszélgetnem kellett, mintha ismerném őket, és el kellett csevegnem arról a jó kis hazugságról, hogy milyen jól megy a mágia. Viszont ezen a bulin mindenki csak rendes ember volt, vagy ha nem, akkor sem számított, nem kellett velük csevegnem értelmetlenül. Kicsit ugyan ideges voltam, amikor megérkeztünk. Félhomály volt, a zene borzalmasan hangos és még érteni se lehetett. Mindenhol emberek voltak, pia szag áradt mindenhonnan és fogalmam se volt ki kicsoda. Akivel mentem az hamar eltűnt a tömegben és én ott maradtam egyedül. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam, így inkább felballagtam az emeletre ahol találtam egy üres szobát szerencsére. Az ajtót kicsit nyitva hagytam, hogy legyen egy kis légmozgás. Leültem az ágyra és csukott szemmel élveztem az enyhe kis szellőt. Alig ültem ott pár percig, amikor az ajtó megnyikordult, és valaki bejött maga után be is csukva az ajtót. Kinyitottam a szememet, majd egy döbbent képű sráccal találtam szembe magamat. Szerintem én pont ugyan úgy nézhettem vissza rá.
- Te meg mit csinálsz a szobámban? - szólalt meg kíváncsisággal a hangjában. Én inkább dühöt vártam volna, vagy valami hasonlót, de úgy tűnt nem zavarja, hogy ott vagyok, csak meglepődött.
- Kicsit túl sok volt nekem, ami odalent van, és jól esett volna friss levegő, de akivel jöttem megölne ha elhagynám a házat. Viszont ha zavarok, bocsi, már megyek is, végülis a te szobádról van szó. - hadartam el gyorsan, miközben már álltam is volna fel, de ú közbe vágott.
- Ismerős, nekem is már kicsi sok volt. A nővérem kicsit túlzásba viszi a bulijait. Szerintem az emberek egyharmadát sem ismeri aki itt van. Főleg nem téged. Téged még sosem láttalak itt! - tartott egy kis szünetet, miközben végigmért. Elvigyorodott, és nekem megdobbant a szívem. Ha csak ránéztem arra a vigyorra, melegség és nyugalom töltött el. - Amúgy én Derek vagyok. Téged hogy hívnak? - levetődött mellém az ágyra, majd hanyatt vágta magát, és lehunyta a szemét. Végignéztem rajta, és a tekintetem megállt a felcsúszott pólójánál. Kilátszott a hasa, ami mit ne mondjak, elég izmos volt. Nem tudom mennyi ideig bámultam, de azért ő is észrevette, hogy valami történik. - Elvitte a macska nyelved? - csak az egyik szemét nyitotta ki, úgy nézett rám, de rögtön észrevette mi a helyzet, és egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Én teljesen elpirulva előrekaptam a fejemet. Közben ő felült, és csak nézett rám. Én összegyűjtöttem minden erőmet, legyőztem a pír nagyját és feléfordultam.
- Natalie. - szinte elvesztem a szemeiben, olyan szépek voltak. Valahogy vonzott a tekintete, ami az enyémet fürkészte.
- Natalie... szép név. - mosolyodott el, mintha tudta volna, hogy megint elfogok pirulni tőle. Ismét elnéztem, de láttam a szemem sarkából, ahogy a mosoly vigyorrá változik. A kis sunyi. - Amikor mentség kellett arra, hogy miért vagy itt, annyit beszéltél, most meg itt ülsz, mint aki nem is tud beszélni. Borzalmas! - tudtam, hogy ott ülök, mint egy kuka, de olyan fura volt, ahogy a testem reagált rá. A szívem zakatolását, szinte mindig halottam, és alig bírtam nem azokba a hívogató szemekbe nézni.
- Bocsi, én csak... - egy másodpercem se volt folytatni, Derek közbevágott.
- Zavarban vagy. Tudom, látni lehet rajtad. De szerintem ez cuki. - játékosan oldalba bökött, és én elnevettem magam zavaromban. Majd abbahagytam a nevetést és ránéztem.
- Nicsak, valaki nevetni is tud! - mondta mosolyogva. Észre sem vettem egészen eddig, hogy most kicsit közelebb volt hozzám, mint eddig. De nem zavart, így legalább az illatát is érezhettem. - Látom, ma nagyon nem vagy beszédes kedvedben, szóval mit szólnál ahoz, hacsak néznénk valamit? - összevont szemöldökkel néztem rá, nem értettem mire gondol. Majdnem elnevette magát. - Csak dőlj hátra az ágyon csukott szemmel, majd nyisd ki, ha szólok. - egy kicsit kérdőn néztem, majd úgy döntöttem megcsinálom. Annyira nem lehet borzalmas amit csináltat velem, végülis csak nem fog megerőszakolni itt és most?! Hátradőltem, vártam mikor szól. Halottam, hogy leszáll az ágyról, majd valami kattan és mellém feküdt. Elég közel. - Kinyithatod. - parancsszóra a szemeim fel is nyíltak, és amit megláttam eszméletlen volt. A plafonon fel voltak festve csillagok, de szinte olyan volt, mintha igazi lenne. Derek elkezdett mesélni a csillagokról, meg, hogy miért pont ezeket festette fel. Nem tudom igazán mit mondott, de annyira megnyugtató volt, ahogy beszélt, hogy egyszer csak elaludtam. Fogalmam sincs, mennyivel később keltem fel, de az biztos, hogy a buli még bőven folyt, és én félig hozzábújtam a sráchoz, akit csak akkor ismertem meg. Valószínűleg paradicsom vörös fejjel pattantam fel az ágyról, miután egy halk nevetést halottam.
- Most legalább elmondhatom magmaról, hogy aludtam együtt aludtam egy lánnyal, vagy valami ilyesmi. - ránéztem, és már ülve nézett vissza rám, egy biztató mosollyal. Fogalmam se volt mit mondjak, így inkább csak elmotyogtam valami olyasmit, hogy jobb ha megyek, mert már biztos aggódnak értem, de ő megállított, valamit lefirkantott egy papírra, és a kezembe nyomta. Ezután utamra engedett, én meg csak kirohantam a házból, és hazasétáltam. Amikor hazaértem is szerintem még mindig el lehettem pirulva, de már kicsit átgondoltam a dolgokat. Elővettem a papírt, amit adott, és megnéztem mi van rajta. Egy telefonszám volt. Másnap fel is hívtam, együtt lógtunk, majd még párszor így volt, aztán elhívott randira, majd végül járni kezdtünk. Azóta is együtt vagyunk, szeretjük egymást, csak az elmúlt két hónapban szüneteltetjük a dolgokat, mivel nekem időre van szükségem átgondolni pár dolgot, ami kb 2 hónappal ezelőtt történt egy bálon. Csak szegény Dereket sajnálom, mivel nem akar szakítani, és segíteni akar, de ebben nem tud, és csak kínzom ezzel a szünettel...

Cím: love and sexuality is complicated
Dal: girls like girls
Egyéb: mégis csak utálhatnak jobban

Úgy két hónappal ezelőtt anyámék elvittek egy újabb hülye bálra egy másik mágus családhoz. Apámtól már otthon megkaptam a szokásos fejmosást, meg elmondta a biztonság kedvéért egy milliószor, hogy mire hogyan reagáljak. Az ilyen eseményeken ezért csak olyan voltam, mint egy gép. Nem csoda, hogy szinte senki nem beszélt velem, ha mégis, akkor csak rövid ideig. Én is unnám saját magam társaságát, ha az ő helyükben lennék. Amit apám rám kényszerített az szinte nem is emberi volt, viszont így szerencsére megúszhattam az egész estét ücsörgéssel. Már akkor is épp ezt a technikát alkalmaztam, amikor valaki a leült mellém. Oldalra pillantottam és egy lány ült mellettem, aki velem egykorú lehetett.
- Látom nem csak én élvezem ezt a csodálatos estét. Olyan fenséges a hangulat, és olyan jók a bájcsevejek, nem gondolod? - a végén elnevette magát, és én is elnevettem magam. Látni lehetett rajta, hogy ugyan abban a helyzetben van, mint én, és én kimondhatatlanul örültem egy lelki társnak.
- De, ez életem legjobb napja. A legjobb az előre betanított válaszok, így még gondolkozásra se kell pazarolnom az időt és jobban tudom élvezni ezt az egészet! - mondtam teljes komolyan, mintha tényleg életem legjobb estéjét élném át éppen.
- Ne csináld! Azt hittem én vagyok az egyetlen akinek megmondják, mit válaszoljon a kérdésekre! - valami felcsillant a szemében, és így gyönyörű lett a tekintete. Gyorsan végigpillantottam rajta. Kissé kihívó ruhájával és egyéni stílusával teljesen kilógott a tömegből, de így is gyönyörű volt. Már tudtam, hogy jóban fogunk lenni, imádtam ha valaki mer maga lenni.
- Úgy látszik megtaláltam a sorstársam. Téged is akaratod ellenére rángattak el ide? - kérdeztem mosolyogva miközben körbepillantottam a teremben. Szerencsére a családom egyik tagját se láttam. Valamelyiküknek biztos szívrohama lenne, ha meglátná, hogy magamtól beszélgetek valakivel.
- Nekem esélyem se volt nemet mondani, ugyanis én itt lakom. A szüleim adják a drága jó partit. - mutatott a tömegben rájuk. Nem is tudtam, hogy Clarkson-éknek van egy lányuk. - Tudod mit? Szerintem mindkettőnk szülei elvannak annyira, hogy ne vegyék észre, ha egy kicsit eltűnünk. Nem lenne kedved kicsit kiszabadulni a levegőre? - habozás nélkül bólintottam, és ő se várt sokat, azonnal felpattant és elindult valamerre. Én követtem a lehető leggyorsabban, ki akartam szabadulni a feszült légkör nyomása alól. Hamar elértünk egy nagy erkélyhez, ahol nem volt senki. Szerencsénk volt, vagy csak szimplán rajtunk kívül mindenki a bált élvezte.
- Jó a friss levegőn lenni. - mély levegőt vettem, és élveztem ahogy a hűvösség elárasztja a tüdőmet.
- Én mindig ide szoktam kimenekülni, bár általában kicsit mindig magányos vagyok. De most szerencsére itt vagy te. - mosolyogva rátette a kezét az enyémre. Tekintetem rákaptam, mivel az érintés nem csak baráti volt. Viszont hatott is, bizsergés járta át a testem, mint amikor Derek fogta meg a kezem. Halványan visszamosolyogtam rá, majd előre fordultam.
- Nagy kertetek van. - próbáltam kicsit elterelni a dolgokat. Nem tudtam így hirtelen hova tenni, amit éreztem. Mármint tudtam mi az, csak nem tudtam, hogy lányok felé is lehet. Főleg nem úgy, hogy Derek felé is éreztem ugyan ezt. Megvoltam zavarodva, és még azt se tudtam mit kezdjek vele.
- Igen, szinte el lehet veszni benne. - közelebb lépett és én belenéztem. Egy darabig csak némán bámultunk egymásra, majd ő kisimított egy hajat az arcomból, és az arcomon is végigsimított. Megint jött a bizsergés, most még erősebben, mint az előzőnél. Aztán csak jött, ami jött, szinte fel sem fogtam, amíg meg nem történt. Közel hajolt, és egy csókot lehelt a számra. Olyan volt utána a testem, mint ha tűz lángolna benne, de valahogy tetszett. Egymás szemébe néztünk, majd egy újabb csók jött. Most már nem finomkodott, és én is bevettetem minden tudásomat. Vad csók volt, és én minden másodpercét élveztem. Nem tudtam még mindig mi is történik velem, de tetszett. Nem is kicsit. a csóknak nem is lett volna egyhamar vége valószínűleg, ha nem zavar meg minket valaki.
- Natalie Lynn Godfrey, te mi a jó Istent csinálsz? - hallatszott apám meglepett és egyben dühös hangja. Mindketten meglepetten fordultunk felé, de még esélyünk se volt megmagyarázni a dolgot (mintha magyarázatra szorult volna a dolog, minden érthető volt). Apám kézen fogott és elrángatott tőle, végig a folyosókon, végig az embertömegen, akik csodálkozva néztek minket, és meg sem állt hazáig. Ott a szobámba vitt, és leültetett az ágyra.
- Komolyan nem tudom mi bajod van, de ez nem normális! Ne próbálj meg te is valami lázadást törni. Lány vagy, van barátod, ne nőket csókolgass! Meg egyébként is... te? Violettből még kinézem, hogy ilyet csinál, de te? Nem ilyen vagy kislányom, térj észhez légyszíves! Erre kapsz is időt. Egy hétig nem mész el sehova, még velünk se! - mondandója befejeztével kiviharzott az ajtón, én meg csak ültem egy darabig. Próbáltam felfogni mi is történt az este. Hátradőltem az ágyra, majd elvigyorodtam, mert a csók jutott eszembe.
- Violett... - majdnem bűnös élvezet volt kiejteni már csak a nevét is. Sosem hittem volna, hogy ilyesmi megfog történni, de egy cseppet sem bántam. Életemben nem éreztem magam úgy, mint akkor. Boldog voltam, sőt, még annál is több, az nem csak boldogság volt, a felhők között jártam. Viszont mellette zavarodott is voltam, akkor még nem tudtam mi az, hogy biszexualitás, azt csak pár nap múlva derítettem ki. Viszont még teljesen nem tudom hova tenni a dolgot, hiszen ott van Derek, és még mindig szeretem, de nem tudok nem Violettre gondolni, és arra a csodálatos csókra.



Vissza az elejére Go down



dear cupcake, call me by my name
Mateo van Halen
Mateo van Halen

Mágus

Férfi ♌ Posts : 84
♌ Join date : 2015. Aug. 19.
♌ Age : 34
♌ Tartózkodási hely : *St. Rafael
♌ Humor : *LEGEN...wait for it...DARY!

TémanyitásTárgy: Re: Natalie Godfrey   Natalie Godfrey EmptyPént. Aug. 28, 2015 9:57 pm

Accepted!




repülni akarok Először is elnézésedet kell kérnem, hogy megvárakoztattalak. Másodszor... repülni akarok Neked is azt tudom mondani, hogy bár még meg sem nyitottunk, előtted szíves örömest kitárjuk az oldal kapuit. Személy szerint élveztem az írásodat, és sok ilyet akarok még, mert bár jó hosszú volt, emellett igényes, és fantáziában gazdag is, ami nem hátrány. Ergo jó szívvel bízom rád Natalie-t mert úgy látom, jó kezekben lesz, aztán csak kitartás. Sipirc foglalózni, ha még nem tetted volna, aztán ha van kedved, Miloval már játszhattok kapunyitásig.  repülni akarok



Vissza az elejére Go down
https://theycomefirst.hungarianforum.com/
 
Natalie Godfrey
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Christopher Godfrey
» Natalie's name list
» Dexter & Natalie ×× Into the woods

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
❝ B L O O D and L O Y A L T Y :: Régi előtörténetek-