callisto melia

Magasság: Régen kilógtam a tömegből, akkoriban minden hölgy, illetve asszony alacsony volt, sőt még tömzsi is, vagy legalábbis azok, akik megtehették, hogy így éljenek. A felsőbb osztályban mindenki ilyen volt, csak én nem, az alsóbb osztálybeliekhez hasonlóan magasabb és vékonyabb voltam, ezt a jó szokásomat pedig a mai napig őrzöm szakadatlanul.
Testalkat: csípőm kecsességét, és derekam karcsúságát, már évszázadok óta tartom, sosem volt se kevesebb, se több, mindig tartottam ezt a vonalat. Idomaim sem változtak már hosszú évek óta, kebleim sosem voltak túlságosan feltűnőek, még a fűzős időszakban sem, mert ez nekem sosem állt előtérben, nem számított, hogy mennyire tűnik kerekdednek domborulatom, vagy hány férfi szemet csábít bele a halálába, mert igen, sajnos akkor ott abban a pillanatba szakad el életük fonala, amit eddig szorgosan szőttek.
Haj: barna színpompa jellemzi fejem tetején díszelgő hajkoronát, és azért mondanám színpompának, mert mindig időjárás, és fényviszonyoktól függ, hogy mennyire világos illetve sötét. Ennek csak régen volt hatalmas hangsúlya, hiszen most már, ha tehetem kerülöm a napfényt, nem szeretném, ha ez ártana nekem, ha már más nem teszi meg, akkor a nap sem. A mai világban úgyis elég elmenni az ügyeskezű fodrászokhoz, akik minden kérdés nélkül teszik azt a hajunkkal, amit kérünk. A borbélyok általában csak vágtak, nem színeztek, tehát ez még egészen új dolog az én szememben.
Szem: meleg barna árnyalatú tekintetem, senki sem nézne ki belőlem semmi rosszat, főleg, hogy hosszú szempilláim tökéletes keretet adnak a veséig hatoló pillantásomnak. Ez az egyetlen olyan rész a testemen, amit mindig is szerettem, semmi olyan érzéssel, hogy kicsit talán lehetne másabb. Igéző, és veszélyes mondhatnám, hiszen attól függetlenül, hogy én máshogy szeretném, nem tudom a lényemet megváltoztatni... a másik lényemet.

beautiful, but fragile

Az élet azt a sorsot szánta nekem, hogy a férfiak irányítása alatt éljek, mindig megadjam magam, és az illem fontos része legyen társadalmi életemnek. Én ezt meg is tettem, a tökéletes gyermek voltam, szófogadó, sosem voltam akaratos, mindig is szerettem a társaságot, és apám szava szent volt, sosem mondtam neki ellent. Ez voltam és ez is vagyok, egy igazi Madam voltam, akiről példát vettek az emberek, mindenki magam elé helyeztem, mindegy volt kiről van szó, lehetett az akár az apám, a gyerekek, vagy az én Uram és parancsolóm, akit a férjemnek nevezhettem. A mai napig ilyen vagyok, nem mondok ellent olyanoknak, akik felettem állnak, a régi idők szabályai szerint élek, miszerint a férfi az úr, nekem nincs szavam, és soha nem is lesz. Nem szólok bele a dolgokba, csendes megfigyelő vagyok, és csak tűröm az engem érő hatásokat, legyen az bántó, vagy fájdalmas dolog. A hangom még sosem emeltem fel a saját érdekemben, nem prédikálok, és soha nem is fogom ezt tenni, de ha nem rólam van szó kifejtem a véleményemet, lehet nem olyan hangosan és erélyesen, ahogy az várható lenne, de én nem is tudok olyat. Az elfogadás, és a rábólintás az életem hatalmas részét képezi, ahogy barátságos hangom, és beszédem is. egy rossz szót nem hallani tőlem, ajkaimat nem hagyta még el egy szitokszó sem, persze addig, amíg én én vagyok. Most már, talán nem függöny annyira a férfiaktól, de lelkem törékeny, szinte mint a legnemesebb porcelán, mit ha kiejt valaki megragasztom, de az már nem lesz ugyanaz, hiszen rés keletkezik rajta, amint mindenféle dolog kiszivároghat, ha nem figyelek eléggé.

strong, wicked, and independent

Az elnyomás volt az, ami létrehozott bennem egy törést, sőt mondhatnám azt is, hogy ez volt az, ami létrehozott engem, a kis hangot, ami romlott dolgokat suttogott apuci pici lányának fülébe, aki a korral egyre csak erősebb és erősebb lett. Nem voltam én olyan lassú az sosem tartozott az erősségeim közé, mindig egészen más voltam, hiszen pont az elnyomás volt az, ami miatt már nem hagyhattam magam, akkor is, ha a kis drágaság félt attól, hogy majd az apja megfenyíti, sajnos nem szavakkal. Erőm nekem sosem volt ahhoz, hogy ezt megakadályozzam, vagyis sokáig nem volt, de aztán minden megváltozott. Sokkal erősebbek lettünk, és én megtehettem azt, amiről álmodni sem mertem. Megemelem a hangom legyen szó bármilyen igazságtalanságról, nem várok a férfiakra, nem függök tőlük, én elveszem amit akarok, nem várok a sült galambra, hogy megtalálja a helyét ajkaim közt. Nem vagyok prűd kisasszony, aki nem mer kezdeményezni, sőt sosem várom meg, hogy azt más tegye, egészen addig, míg be nem indul a játék hosszú körforgása. Jól bánok a szavakkal, minden téren, az emberek manipulálása egy egészen csodálatos folyamat, ahogy lassan mérgezem őket belülről, olyan szavakkal, amiért szappannal mosnák ki számat. A szégyent nem ismerem, ahogy azt sem hogy fogjam vissza magam, így őrült dolgokra is képes vagyok. Egészen mindegy, hogy miről van szó, szinte a szöges ellentéte vagyok eredeti mivoltomnak. Ez baj lenne?