Trent Miller

Gyűlöltem a munkám. Szerettem emberekkel foglalkozni és segíteni nekik, de ez más volt. Mindig is orvos vagy ápoló akartam lenni, hogy másokon segíthessek. Végül ápoló lettem, de nem akárhol. Egy elmegyógyintézetben, ami igazából nem is az, hanem egy zárka, ahol azokon a természetfeletti lényeken kísérleteznek, akik nem egyeztek abba bele, hogy beköltöznek egy épületbe, ahol ezeket a fajokat összegyűjtik, hogy egy helyen legyenek. Én ebbe beleegyeztem és ott laktam, de az intézetbe jártam át dolgozni. Rémisztő hely volt. Az alagsor volt a legszörnyűbb, de szerencsére nekem oda nem kellett mennem. Én egy kellemes szintet kaptam. Távol volt tőlünk a kísérletezős emelet, szóval nem hallottuk a kiáltásokat és egész szépen meg volt csinálva. Tudtam, hogy nem helyes, amit ott művelnek, de nem volt más lehetőségem. Nem lehetett csak úgy kilépni. És ha már ott voltam, akkor igyekeztem segíteni az ott élőkön, hogy ne legyen olyan szörnyű nekik ez az egész. El kellett végeznem előtte egy tanfolyamot és adtak edzéstervet is. Sokáig nem értettem, hogy minek kell edzenem, de aztán megtudtam, hogy nem csak ápolni kell a betegeket, hanem fegyelmezni is. Az nekem sose ment, de máshoz is kellett a fizikai erő.


- Nemsokára jobb lesz, ne aggódj. - próbáltam nyugtatni a kis srácot, aki üvöltött a fájdalomtól. Nem tudtam, hogy mit adtak be neki, de a szervezetének nem jött be. Nagyon hasonlított az öcsémre, talán vele egy idős is lehetett, szóval még jobban sajnáltam. A kezemet fogta és szorította, őszintén szólva baromira fájt, de nem érdekelt.
- Segítség! - kiabálta valaki a folyosón. Tudtam, hogy a fiúnak nagyon fájt, de kint valaki bajban volt, szóval a segítségére siettem. Egy vérfarkas marcangolta az egyik ápoló kollégámat.
- Hé! - kiabáltam rá, de nem állt le. Nem voltam egy nagy harcos, de ki kellett találnom valamit. Főnixként voltak egész jó képességeim és már egész jól tudtam irányítani őket, mert gyakorolgattam. Az egyik kezem lángba borult. Már sikerült elérnem, hogy ne lángoljon az egész testem, hanem csak egy bizonyos rész. Meglendítettem a karom és egy kis láng, gömb formájában levált a kezemről és a vérfarkas felé repült. Eltaláltam, de ő csak megrázta magát, mintha mi sem történt volna. Hirtelen elindult felém, majd mikor elég közel ért hozzám, egy lendítéssel kibillentett az egyensúlyomból és egy nagy karmolással a hasamon, a falnak csapódtam. Nem voltam erős, ez tény, de csak mert nem tanultam harcolni. Már készültem a következő ütésre, de megérkeztek a biztonságiak és elintézték a megvadult lényt, engem meg felsegítettek. Felajánlották, hogy menjek le a gyengélkedőre, de más jobban érdekelt. Vissza rohantam a kisfiúhoz, hogy megnézzem, hogy van, de mire visszaértem, meghalt. Nagyon kiakadtam és meló után siettem haza. Az ajtón belépve egyből megpillantottam az öcsém és magamhoz öleltem, jó szorosan.
- Jól vagy? - kérdeztem aggódva.