Trent & Cali

tigrisemnek

this is ridiculous

Este már itt aludtam, az új szobámban, az új helyen, ami... Hát mondjuk úgy valamivel barátságosabb. Még mindig csak egy kis lyuk, ahova be vagyok zárva, de mintha tisztább lenne, és csendesebb. Magam sem tudom, hogy ennek örülnöm kellene, vagy sem, hiszen nem tudtam ezen a részlegen milyenek az emberek, illetve milyenek nem. Lehet maguk a személyek itt még rosszabbak, vagy az ápolók bunkóbbak. Magam sem tudok semmit, de vittek kezelésre, aminek a vége az lett, mint régebben. Verekedés. Én nem hagytam magam, ahogy ők sem magukat, de ez volt a célom, mert talán ha megint rossz vagyok, visszakapom a régi helyemet. Megsérültem, de a másik ápoló még rosszabbul nézett ki, mint én, a szeme be colt dagadva, és karmolás díszítette az arcát, amíg nekem csak a karom vérzett, de az eléggé. Visszadobtak a szobába, de azt mondták majd jön valaki aki kezelni fogja, hogy ne fertőződjön el, de ez engem pont nem érdekelt. Hangosan kiabáltam velük, nem kedves dolgokat, nem is szép nyelven, de akkor az anyanyelvemre is váltottam és spanyolul küldtem el őket melegebb éghajlatra. Fájdalom járta át a karomat, hiszen nagyon mutogattam is, mint ahogy mindig mikor nagyon magyaráztam, ez a temperamentumom mindig megmaradt, és meg is fog maradni.
Kicsit lenyugodva visszaültem az ágyra, és a kezemet néztem, a vér végigfutott már az egész alkaromon, ami nem tetszett, soknak tűnt így hirtelenjében, szóval megint felpattantam az ágyról, hogy az ajtóban álló két emberre nézzek. - Akkor jön valaki aki segít ezen? - emelem meg a karomat úgy, hogy a könyökömnél behajtom, és csak az alkarom van a magasban, Így a vér nem áramlik oda azonnal, és nem dől annyira erősen kifelé a sebből. Egy kicsit hosszabb vágás, mert ficánkoltam, és a nyugtatós tűt nem sikerült belém szúrni. Nem vagyok abban sem biztos, hogy a tű nincs benne a sebbe valahol, de nem sikerült megnéznem.

kevéske ✻ zene ✻ lesz ez jobb is:o

kicsit rövid, de remélem jó lesz     || clothes || ♡♡♡♡

Még egy újabb nap a munkahelyemen. Szerettem a munkámat, mert másokon segíthettem, de rengeteg szörnyűség történt ott. Sajnáltam az ottani lényeket, szóval próbáltam minél rendesebb lenni velük és átsegíteni őket ezen a nehéz időszakon. Általában ugyan azokhoz kellett járnom, de néha máshol is be kellett segítenem. Meg állandó volt a változás, szóval gyakran kaptam újakat, vagy elmentek tőlem. Mindig kedveltek a "betegeim". Rendes voltam és tényleg érdekelt, hogy mi van velük. Próbáltam a barátjuk is lenni, de sokan tényleg elég örültek és gonoszok voltak. Szerencsére őket más szinten helyezték el, így velük nem kellett foglalkoznom.
Épp a pihenőben ettem, mert már minden dolgom megcsináltam és nagyon éhes voltam. Nem tartott sokáig ez a pillanat, mert jött a főnök és szólt, hogy menni kell, mert kaptam egy új pácienst. Felkaptam a felszerelésem és elindultam a szobájához.
- Szia, nyugi mindjárt jobb lesz. - mosolyogtam a lányra, hátha megnyugtatja. Próbáltam ilyenkor nem az idegességet kimutatni, mert az nem segít.
- Ezt idd meg, beindítja a gyógyulásod. - egy pohár fehér löttyöt nyújtottam az sérülésmentes keze felé. Azt a lét is doktorok fejlesztették ki, hogy hamarabb beinduljon a regeneráló képességük. Letérdeltem az ágya mellé és úgy néztem meg közelebbről a sebet, majd elővettem egy géz tekercset és hozzászorítottam a vérző ponthoz.
- Amíg nem áll el addig itt tartom, utána meg lefertőtlenítem. - Vele is tudattam, hogy mi fog történni, hogy tudja mi a helyzet. A szer hatására az ilyen vérzések hamar elmúltak.
- Amúgy Trent vagyok, az új ápolód. - vigyorogtam rá.

tigrisemnek

this is ridiculous

Rühellem ezt a helyet az embereket, mindent, de nem tehetek semmit, itt kell lennem. A kísérletezések még le is gyengítenek, van amikor még harcolni sem tudok ellenük, kihasználnak, és azt tehetnek velem amit akarnak. Hogy megbántam-e, hogy nemet mondtam a bentlakásra? Nem bántam meg, nem fogom magam olyan könnyen megadni, és azt hiszem erre úgy, ahogy más ők is rájöttek. Egy ideig nem küzdöttem, reménykedtem, hogy jobb lesz, de helyváltást nem akartam, most mégis itt vagyok. Idegen szoba, nem tudom itt, hogy lehetne a legjobban megvédeni magamat, de nem akarnak a biztonságiak bántani. Mondjuk az az ő szerencséjük, lehet nem vagyok teljesen magamnál, és vérzik a kezem, de attól még harapok, fejelek és rúgok, ha valaki túl közel akarna kerülni rossz szándékkal.
Mikor bejön egy vörös hajó srác, számomra teljesen ismeretlen, eleinte kicsit húzódom előle, de amit mond, kicsit megnyugtat, tehát ő jött segíteni nekem, én pedig csak hagyom magam. - Szia, köszönöm - csak ennyit mondtam neki, nem mosolyogtam vissza, ahogy ő tette, olyan furcsa volt, hogy egyáltalán mosolyogni látok itt valakit. Amióta itt vagyok szerintem én el is felejtettem azt, hogy kell, vagy begörcsölne az arcom ha megpróbálnám.
Nem kérdezek semmit, átveszem a poharat, nézem egy kicsit, fura színe van a löttynek, nem mondom meg mire hasonlít, főleg, hogy nem túl sok, de megdöntöm, és megiszom az egészet. Nem túl finom, de nem is olyan nagyon borzalmas  az íze. Mondjuk biztosan nem akarok ilyeneket iszogatni minden nap. Ha segít, akkor legyen, én kész vagyok rá. Tartom neki a karomat, hogy nézze meg, és csináljon vele valamit, mert nem tetszik.
- Oké, rendben - nekem jelenleg holt mindegy, csak csináljon vele valamit, hogy jobb legyen. A keze meleg, kicsit túl meleg is, ahhoz képest, mint amilyen itt mindenkinek szokott lenni, engem mondjuk nem zavar, csak feltűnik így ilyen közelségből. Csak néztem a falat egy ideig, majd az ápoló kezét, amivel a karom fogja, majd még fentebb a karján, de megállapodik arcán a tekintetem, főleg, mert bemutatkozik, bunkó azért nem vagyok.
- Cali, bár ezt gondolom tudod - biztosan látta az aktámat, és mindent, ami hozzám tartozik, hogy erőszakos vagyok, és nem hagyom magam. De miért is hagynám, amikor imádnak engem basztatni? - És... Mindig téged fognak hívni ha sérülök, vagy te csak ilyen átmeneti vagy? - jobban örülnék, ha nem váltogatnák magukat az emberek, hiszen Tom is maradandó volt, hozzá tudtam szokni, az pedig segített abban, hogy ne akarjam kikaparni a szemeit, ha túl közel került.

kevéske ✻ zene ✻ lesz ez jobb is:o

kicsit rövid, de remélem jó lesz     || clothes || ♡♡♡♡

Szerettem is, ha új páciensem lett, de egyben utáltam is. Jó volt, mert új embereket ismerhettem meg, de rossz volt, mert ez azt is jelentette, hogy valakit ismét megkínoztak. Mindig előre tudtam, ha valakit átvettem, mert elküldték pár kartonjának a részletét. voltak benne titkos részek, ezért csak egy részletet kaptam. Azt viszont sose tudtam, hogy mikor érkezik, szóval mindig váratlanul ért. Próbáltam vele is rendes lenni, hogy legalább annyi időre felejtse el, hogy hol is van. Sérülten és idegesen biztos fura volt, neki hogy egy fura srác vigyorog rá. A kartonjában nem sok jót írtak róla, ezért kicsit meg is lepett, mikor megköszönte. A lé kicsit fura volt és az íze se tartozott a legjobba közé, viszont tényleg hatott. A doktorok talán egyetlen normális találmánya. Az egyik kezemmel megfogtam az övét a csuklójánál, hogy tartsam, a másikkal pedig rányomtam a sebre a gézköteget. Az ő bőre is forró volt, szóval valamilyen tüzes lénynek tudtam elképzelni. Már elég sok lényt kellett ápolnom, szóval már könnyebben meg tudtam őket különböztetni. Néha ránéztem a sebre, hogy vérzik e még, mert ha már hatott az ital, akkor elmúlt és jöhetett a következő.
- Igen, ezt tudtam. Meg azt is, hogy nagyon erőszakos vagy meg ilyenek, bár eddig nem tűnsz annak. - Éreztem, hogy az arcomat nézi, szóval én azért sem néztem rá. Általában kerültem a szemkontaktust, főleg a lányokkal.
- Általában én, de két műszakban dolgozunk, szóval lesz amikor más jön. - Egy embernek kemény lett volna 0-24-ben, szóval volt délelőtti meg délutáni és ezek váltakoztak. Meg volt esti ügyelet is, mikor kevesebben voltak bent és akkor nem a nekik kijelölt páciensekre figyeltek, hanem mindenkire. Közben végre elállt a vérzése.
- Ez kicsit csípni fog. - Elővettem egy vattát és a fertőtlenítőt, majd megmártottam benne és elkezdtem lefertőtleníteni a sérülést.

tigrisemnek

this is ridiculous

Csak legyünk túl rajta, más nem járt a fejemben, csak az, hogy legyen vége ennek az egésznek, legyen kezelve a kezem, és hagyjanak békén. Nem akartam igazán senki közelében sem lenni most, túl új ez az egész nekem még ez a hely, ezek az emberek. Még a biztonságiak sem vertek meg, mert úgy beszéltem velük, ahogy, bár gondolom nem értették a spanyolt. Nem baj, lehet jobb is, nem voltam túl kedves velük, de nem is érdemeltek kedvességet, hiába nem taszigáltak, vagy rugdostak, vagy bármi. Itt dolgoznak, tudnak mindenről, vannak akik még olyanok is, mint én, mégsem tesznek szart sem.
- Oh... Hát nem szabad a legrosszabb oldalam mutatni azonnal, nem igaz? - döntöm el a fejemet egy kicsit, és úgy figyelem őt, általában jó emberismerő vagyok, érdekel belőle mit tudok levenni ránézésből, de eddig nem tűnik rossz embernek, vagy akárminek. Persze, lehet ő sem mutatja azonnal a legrosszabb énjét, ahogy most én, de az igazság az, hogy nem tudom eldönteni mi legyen. Ha nem mutatom itt maradok, ami most még ismeretlen, de lehet jobb, ha viszont rossz vagyok, lehet nem csak visszahelyeznek, hanem kezelhetetlennek nyilvánítanak és végem. Nem tudom ez, hogy működik, de lehet nem akarom tesztelni.
- Oké, tehát ne szokjak túlságosan hozzád, csak részlegesen - már ez is valami, talán még össze is tudom rakni fejben, mikor van ő, és mikor a másik, ha heti váltásban vannak, éjszaka meg általában mindig mások, ha úgy működik, ahogy a korábbi részen működött a dolog. Ellátásra a két részleg szinte ég és föld, de azt nem tudom szerkezetileg nagyon másabb, vagy sem.
Nem mondtam semmit, de mikor fertőtlenítette összeszorítottam az állkapcsom, nem volt életem legkellemesebb érzése az biztos, de rosszabbra számítottam ennél. A karom a legelső pillanatban majdnem elrántom, de csak megrándul, mert megemberelem magam. - Nem túl súlyos ugye? - annyira csak nem csinálhatott mély sebet, az a szar, és még nagy sem lehet, hogy túl súlyos legyen. Aztán lehet csak nekem nem tűnik fel az adrenalin miatt,

kevéske ✻ zene ✻