Horatio & Leith | Are you okay?

Tárgy: Horatio & Leith | Are you okay? Szomb. Szept. 05, 2015 9:04 pm

Horatio & Leith

Napok óta nem kellett már semmit sem ennem vagy innom, amit régebben szoktam. Zavart a fény is, ezért addig ki nem bújtam a szobából, amíg tiszta nem volt a levegő vagy éppen beborult és elkezdett esni az eső. A lényeg, a napfénymentességen van. Már nem bírtam tovább odabent. A négy fal megőrjít. Sosem kedveltem a sötétséget, nem arról van szó, hogy félten volna a sötétben, már elég bátornak nevezhető voltam az ilyesmihez, inkább azzal volt a gond mennyivel jobban szerettem a napfényben sütkérezni. Érezni a meleget, de most már nincs semmim. Nem hívhatom fel a kollégiumból a szüleimet, hogy bocsika ne számítsatok rám, mert nem valószínű, hogy esélyem lesz hazamenni, hacsak nem adtok a véretekből. Értelmetlennek gondolnák az egészet, nem tudnák miről beszélek ezért jobb ha nem szólok. Még nincs szükségük arra, hogy megtudják már nincs Leith, csak a kis Horatio és senki más. Őt lesz a legnehezebb elengedni. Ez már olyan biztos, hogy a tudattól és beleremegek. De erre vagyok kényszerítve. Mi mást is tehetnék? Vagy az ő élete vagy az enyém s, ha megtehetem akkor inkább nélkülem éljen, mint holtan. Bizonyára ez volt az a felettébb nagy önzőségem, ami most bújt elő belőlem. Most, hogy már nem érzem többé magam gátlásosnak, elvehetek mindent amit csak szeretnék. Ki tudná meg, ki volt a tettes és vetemedett szörnyűségre? Senki. Hozzám legalábbis biztosan nem vezetnének nyomok. Nem hagynám, nem élném túl, ha nem láthatnám...
– Jessabelle szólt, hogy itt talállak. Talán beteg vagy? Napok óta ki sem mozdultál a szobádból. Otthon nincsenek rendben a dolgok és aggódsz ezért? – próbálok uralkodni magam, leküzdeni azt az érzést ami azt suttogja mennyivel jobb lenne itt most végezni Kevin-el és feladni az értelmetlen magyarázkodást a helyzetemről. Felvettem a fekete bőrkabátomat ami alatt már ott lapult a piros felsőm és szótalanul ott hagytam őt. Tudtam, hogy reggelig nem fogok visszajönni ide, ezért nem szándékoztam most bármiféle magyarázatot adni neki vagy válaszolni a kérdéseire. Mindkettőnknek jobb ha kiszellőztetem az agyam vagy ő fog meghalni és azt még egyelőre nem akarom. Tartalékolni kell az elemózsiát ugyebár és amúgy sem tudnám hová rejteném el a hulláját, szóval nem kockáztatok, nincs értelme. Hangosan becsaptam magam mögött az ajtót, pedig eszem ágában sem volt ilyet tenni, mert így is zavart a zaj, most sem vigyáztam s, olybá tűnt, mintha visszhangozna az egész folyosó. Akaratom ellenére hallgattam bele olyasmikbe miközben haladtam lefelé, amibe nem lett volna szabad. De szerencsémre a nagy része nem rólam szólt, vagy nem érintett engem, sokkal inkább személyes és bugyuta észrevételek, amiknek semmi értelme. Vissza mentem a parkba, abba ahol a tegnap is voltam és azelőtt. Itt nem érzékelek mást csak a fákat, a mindent körülvevő csendet, szöcskék ciripelését, bagoly huhogást és a fényeket. Szívbe markolóan sajgó és békés, még ha mindig düht érzek, idebent legbelül, amit nem lehet csak úgy elmulasztani, megszüntetni. Ezért jobb ha senki sincs a közelemben, tudom, hogy valami butaságot tennék. Különben újra érzem azt a zavaró dolgot az ereimmel, mintha legbelül szikráznának és én semmit sem tehetek ellenük. Be kell szereznem egy műanyag kesztyűt még mielőtt valakit megráznék s, az nyomban szörnyet halna. Amivel igazából nagy baj nem volna, kevesebb ember lenne a Földön, de akkor sem szeretnék még ilyesmit tenni. Tudatomnál akarok lenni, amikor bántok valakit, a kezelhetetlen erő semmire sem vezet és ezt tudom.

•• Words: jó kérdés •• Music: Gods and Monsters •• Note: Imádlak! *q* affraid

••

Tárgy: Re: Horatio & Leith | Are you okay? Hétf. Szept. 07, 2015 7:11 pm

Leith and Horatio

Brother

Lehet, hogy furcsa, nem? Nekem is szükségem van néha arra, hogy elgondolkodjak. Még akkor is, ha egy fikarcnyi lelkiismeret furdalást sem éreztem a tettem végett. Vannak a világban olyan emberek, akikre azt mondják, hogy jó hogy csak egy van belőle. Én is egy ilyen vagyok. Pofázhatnak nekem bármennyit, a bűntudat szikráit nem fogják elültetni bennem.
A bátyám jut eszembe hirtelen, az, vajon mit csinálhat most. Noha nem féltettem szemhunyásnyit se (az istenátka) bátyámat, mégis idegenebbnek tűnt tőle az egész világ. Szar dolog, ha az ember ilyen szentimentális baromságok megkörnyékezik, tudom én...Szar ügy, de nem ettől fog a világ megállni.
Azonban Ő furcsa mostanában. Igen, ezt a jelzőt aggattam rá, már egy jó ideje is van már. Furán viselkedik társaságban, magányában, a levegőn és egyszerűen más lett...Mindig tiszteltem annyira a testvéremet, hogy ne akarjak beleszólni az életébe vagy abba, hogy mit hogyan tesz. Sosem tettem meg. Mindenki úgy cselekszik, ahogyan azt jónak véli.
De ő...még mindig (néha) "atyáskodik" felettem.
A magam módján szeretem őt, teljes ellentétek vagyunk. Darabjaira tépném azt aki bántaná, ha csak egyetlen haja szála görbülne kiirtanák bárkit. Érte még bármire hajlandó lennék.

A jelenlegi életem legnagyobb pofonja is csak annyi, hogy nincs otthon gabonapelyhem. Az más tészta, hogy büntetésből + 2 órát bent kellett maradnom az iskola könyvtárában. Nagy volt a pofám, nah!
További eszmefuttatásra azonban egyelőre nem nyílt lehetőségem, mivel a parkba tévedtem. Ide relatíve ritkán esz a penész, de ma valami halálosan izgalmasra vágytam. Törni, zúzni akartam. Valami keményen levezetni a feszültséget. Ám nem ilyen egyszerű azért a szitu, mert ha már így alakult, kellene valami vaskos bot. Ütő! A kurva életbe… Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, jelenleg szívesebben szorultam volna két tank közé, mint hogy ilyen lehetetlen harcot vívjak. Magam ellen.
Beljebb tévedve egy ismerős arcot fedeztem fel, amiért vetődtem is oldalra egy fa bódé mögé és onnan leselkedtem ki. Felszisszentem, a bódéból kiállt éles fa"tüske" felkaristolta a vállamat, de nem foglalkoztam vele. A bátyám jobban érdekelt. Mit keres itt? Mi van vele? Egyedül van? Miért? Meghagyom ezt a néhány, feszült pillanatot. Kell pár másodperc, de talán percek is, mire összeszedem magamat annyira, hogy fel kelljek és kisétáljak "búvóhelyemről".
- Leith. - motyogom inkább csak az orrom alá, majd ledobom a táskámat, innen úgyse viszik el, de tenni se tesznek bele semmit.
Minden gondolatom úgy ül ki az arcomra, mintha kivetítenék rá.

● note: Bocsi a rövidségért *-* Imádlak Razz

● music : - ● Ruha/Kinézet ●

Tárgy: Re: Horatio & Leith | Are you okay? Kedd Szept. 08, 2015 11:48 pm

Horatio & Leith

Nyugalom, zaj mindenhonnan, bárhová pillantottam azt éreztem el kell mennem. Muszáj elzárkóznom a világ elül, különben elpusztítom. Találkozni sem szerettem volna senkivel se, csoda, hogy a szobatársam még él és nem tettem vele valamit azért mert még mindig lélegzik, szívja a levegőt, dobog a szíve és több benne az élet, mint bennem. Dühös vagyok, persze, hogy az, hiszen valami olyasmitől fosztottak meg amit szeretek. Az élet apró örömeit nem a sötétségben, éjszaka találom meg, hanem nappal vagy legalábbis eddig így volt. Az elmúlt hetekben azonban kicseréltek, Leith Collins, a halandó meghalt, helyette itt van ez a másik. Hogy elmondhatnám-e másnak a problémámat? Nem! Mégis mit mondanék? Az illető előbb kapna szívbajt, mintsem megnyugtassam őt nem bántom vagyis szándékosan biztosan nem, de ha irtózatosan éhes vagyok és a közelemben van akkor ne csodálkozzon. Most még nem voltam annyira éhes, nem éreztem azt, hogy az első velem szembejövőnek a nyakára tudnék ugrani. De ki volna olyan bolond, hogy az utcákat járja és ne pihenjen a meleg lakásban? Én. A helyzetemet tekintve azonban eléggé érthető, miért csak ilyenkor kóricálok. Világít néhány lámpás fénye, ez tény de akkor sem ad igazi nappali hangulatot. Utálkozok. Még mindig nem értem, miért engem kellett átváltoztatni vámpírrá és nem valaki mást. Jó, persze halott se lennék szívesen, mert élt bennem az élni akarás vágya, de nem ilyen módon, nem ilyen áron. Nappal csak a sötétítőkkel van szerencsém, hogy odahúzhatom őket és onnan leshetek ki, már amennyire lehetséges. Különben nem vagyok elég bátor hozzá, még nem. Sosem leszek rá képes, nem végzek magammal, nem én! Túlságosan ragaszkodom az életemhez, vagyis inkább ahhoz, ami megmaradt belőle. Megállok. Abba hagyom a sétát. A lábaim már nem visznek előre, sem pedig hátra. Nem fáradtam el, vagy valami ehhez hasonló, amiért megállót kellene tartanom, pusztán az égitesteket figyelem. Az elátkozott csillagokat és a Holdat. Nem fogok én ehhez egykönnyen hozzá szokni, az már biztos. Az esős időszakoknak azonban nappal biztosan örülni fogok, pedig az általában lehangol, de ha esélyem lesz nappal is járkálni, úgy értem sokkal többet, akkor ki fogom használni. Nem lesz más... Hirtelen a hang irányába kapom a fejem, eddig ugyanis lekötöttek a gondolataim, de most. Tisztán érzem.
– Horatio! – elindulok felé, kitárt karokkal, hogy megölelhessem őt, de aztán ugyanilyen hirtelen vissza is vonom magam mellé azokat és megállok. Féltem az öcsémet. Nem vagyok biztonságos. Nem biztonságos neki itt lenni. Most meg pláne nem.
– Nem vagy még fiatal az éjjeli csatangolásokhoz? Ráadásul a barátaid nélkül? – karba tettem a kezem, egyrészt, mert ez tuti lelassít ha el akarnám kapni őt, csak úgy hirtelen, másrészt meg komolynak kell látszanom, mint egy felnőtt.

•• Words: jó kérdés •• Music: Gods and Monsters •• Note: Imádlak, még mindig! *q* affraid

••

Tárgy: Re: Horatio & Leith | Are you okay? Szomb. Szept. 12, 2015 5:07 pm

Leith and Horatio

Brother

Egyetlen lélegzetvételnyi időre olyasféle dermesztő nyugalom söpör végig rajtam, hogy az nem igaz, nem is létezhet ilyen lételem... Fiatal vagyok még, kiforratlan, bár fog ez változni idővel.
Hiába kutattam baljós jelek után, és sorakoztattam fel az összes érvet a cselekvés ellen. Ereimbe kúszik, mérgezi elmém. Mérhetetlen a káosz fejemben s a nyugalom, mit szívem pumpál ereimbe. Tehetetlen szavak szöknek gondolataimba, miközben tűz éget belül, amit a hűs szellő sem tud enyhíteni
A szavai még gondolataimban is szétszaladnak, mint megriasztott kis rágcsálók.
Kérdések, amikre egészen talán nem is szeretnék választ adni(még kapni se). Olyan dolgok, amik bonyolulttá fonhatják ezt az egyszerűen szépnek induló napot. Tényleg tudni akarom?

Most
komolyan, ha csinálsz valamit, akkor legalább élvezd is. Ha valaki tudja, hogyan szórakozzon, akkor az én vagyok! Én mindig megtalálom azt az időpontot és lehetőséget, módot arra, hogy jól szórakozzam és lehetőség szerint az összes ilyen alkalommal élek is.
Leithet figyelve, ahogy mozdult és megállt abban, gondolataim elkalandoznak.
A Bátyám vagy, és bár nem sűrűn mondom ki(azt hiszem hogy soha se mondtam még ki) de igen, szeretlek, mert ez a sorsom, mert a bennünket összekötő élet, ezt diktálja.
Zavartan próbálok kapaszkodót keresni a tekintetében, hátha...
Nem enged másként gondolkozni. És mégis, ha tehetném, most itt helyben levakarnám a bőrömet, csak ne kelljen haboznom, csak ne kelljen egy sugallatnyi időre sem szembesülnöm vele...
Szavaira épp csak felvonom kissé szemöldökömet.
- Nincs szükségem útmutatásra. - végül megvonom a vállam és őt szuggerálom. Rendes választ adni? Ami a kérdésére vonatkozik? Felejtse el!
Bár ez sem segít, hogy tisztábban gondolkodjak, de képtelen lennék úgy tenni, mintha semmi sem történt volna az imént... mert történt. Csak még magam sem tudom, hogy micsoda.
A legveszélyesebb ellenfél mindig a hátunk mögött van - az, akiről nem is gondolnád, hogy ellenedre lehet... Az ösztönök egymásnak feszülnek bennem, egyelőre eldöntetlenül hagyva a kérdést, mert egyik sem kerekedhet felül a másikon.
- És te? Miért vagy pont itt? - nézek körbe a kölykök játékterén, majd ismét rápillantok és közelebb megyek hozzá.
- Mi történt? - érdekel? A testvére vagyok, van hogy érdekelnek a dolgai, van mikor "elmehetapicsába" mindennel együtt. Az idő úgy pereg ki az ujjaim közül, mintha homokot próbálnék megtartani, de ez nem is érdekel túlzottan.
Levegővétel nélkül meredek rá, kinézve egyetlen hófehér pontot rajta és igyekszek minden mást kizárni. De hiába.

● note:

● music : - ● Ruha/Kinézet ●

Tárgy: Re: Horatio & Leith | Are you okay? Pént. Szept. 18, 2015 5:40 pm

Horatio & Leith

''A vér cinkossága ősi, bizalmas kötelék. A Nagyok ismertetőjele.'' – Anna Gavalda
Féltem az öcsémet, érthető nem? Hiszen egy testvérről van szó, aki nem pótolható, mint azok akikhez nem köt semmilyen kötelék. A szüleim korántsem érdekelnek, de ő igen. Ha van akire számíthatok a furcsa módóra ellenére is, akkor az Horatio. Most azonban még előtte is titkolnom kell mindazt ami történt. Őszintén szólva nem vagyok teljesen képben a dolgokkal, még nem. A cserbenhagyásos gyilkosság vagyis inkább átváltoztatás valakinek igen könnyen megy. Nekem nem menne. Én nem tudnám ott hagyni azt a szerencsétlent akit kinézek magamnak és ezzel az átokkal sújtok. Kínzó és egyáltalán nem megnyugtató, hogy ez az egész mit von maga után. Örök élet? Talán a Pokolban egy bérelt hely a legaljasabb tornácon ahol minden puszta gyötrelem, mert kétlem, hogy ez gyönyörhöz juttatna majd, valamikor amikor nem lesz belőlem más csak por és hamu a szó szoros értelmében. Olvastam néhány regényt arról ami most vagyok, de véleményem szerint az pusztán halvány elképzelés erről az egészről. Azonban most a hasznomra válik, legalábbis ami megközelíti a valóságot. Most mégis itt voltam. Félve a napfénytől, utálva a holdfényt s, azt a sötétséget amivel 'megajándékoztak'. Nem vágytam erre a létre, nem mondhatom, hogy szeretem és csak egy ilyen váratlan pillanatra vártam egész eddigi életem során. Most már nincs teljes életem, nem lesz. Addig nem amíg túl sokan vesznek körül és árthatok bárkinek aki az utamba kerül. Most is valami ahhoz haszonló szörnyűséget éreztem amikor ő itt állt előttem.
''Az éj sötét, és tele van iszonyattal.'' - George R.R. Martin
Nem akartam bántani, mégis féltem. Féltem, hogy bármi történhet és annak egyáltalán nem lesz jó vége ezért nem vontam magamhoz, nem öleltem át és nem is mondtam el mennyire hiányzott már. Mert hiányzott. Ilyesmit szavakba önteni azonban csak nagyon ritkán szoktam.
– Tudom. Azonban vigyázhatnál jobban is. Rengeteg zsebtolvaj ólálkodik ilyenkor az utcán s, az olyan ártatlan egyedül sétálgató kölyköket szemelik ki maguknak, mint amilyen te vagy. Le is üthetnek akár. – szó sem volt arról, hogy a zsebtolvajoktól féltettem volna őket. Sokkal inkább az olyan veszélyes bármikor robbanó bombákra gondoltam, mint amilyen én is voltam. Ha baja esik, sosem bocsátom meg magamnak.
– Most van időm sétálni egyet mert nappal lefoglalt az anatómia, veled ellentétben én meg tudom védeni magam, senki sem néz ki magának. – sajnos már kinéztek és nem a pénzemet vették el, hanem az egyetlent, ami igazán fontos volt nekem, a szabadságot a napfényen, ezt persze nem mondtam ki. Minek?
– Történnie kellett valaminek? Csak eszembe jutott, hogy mennyire nem díjazod ha kiszorítom belőled a szuszt is. Ennyi. Amúgy... – kérdezni akartam valamit, igen pontosan azért, hogy eltereljem magamról a gyanút, mert még nem készültem fel a vallomásra, ha egyáltalán egyszer elmondom neki.
– Ő hogy van? – nagyon jól tudta kire gondolok és bíztam abban, hogy nem buktatom le magam azzal mennyire tisztában vagyok a kettejük között lévő akármiről, ami már nem pusztán a barátságról szól.

•• Words: jó kérdés •• Music: Gods and Monsters •• Note: Imádlak, még mindig, igen! *q* Ööö nevet adhatsz a lánynak, mert én nem tudom minek nevezzük őt el. XD affraid

••

Tárgy: Re: Horatio & Leith | Are you okay?

» Horatio Collins
» Leith Collins
» 50 Shades of Leith