Rudolf "Rudi" Sandvoort

Megtört.
Egy perccel ezelőtt még azt hittem, hogy a boldogságom határtalan, de elég egy szó és minden elhalványul. Az én szerelmem elhalványul, ha egy olyan mondat mocskolja be a boldogságomat, mint a mostani. Hazugság az egész, nem, velünk sosem történhet meg. De nem lehetetlen. Tudom, hogy kétség kívül én vagyok az akitől a génjei felét kapta és akitől a másikat az természetesen Cordelia, hiszen ő a nő kettőnk közül. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Én, én nem így terveztem a kapcsolatunkat. Nem ennyire bonyolultra, még… még nem akarok apa lenni. Túl fiatalok vagyunk ehhez, egyikünk sem készült fel rá elégé, vagy ha Cordelia igen én még nem érzem magam felkészültnek erre. Meggondolatlan voltam, igen és ez, ez az egész az én hibám. Hátráltam egyet amikor ő félénken és kétségbeesetten hozzám akart bújni. A fejemet rázogattam, hogy ez az egész csak egy ostoba vicc lehet és semmi több. Egy rossz álom, igen ez csak az lehet és semmi több. De az arca, Cordelia arca nem arról árulkodott, hogy hazudna nekem és ilyesmivel viccelődne. Ezt most teljes komolysággal és őszinteséggel mondta! Sosem voltam ennyire hitetlenkedő hangulatomban, bár ezt én inkább nevezném gyávaságnak és éretlenségnek, mint hitetlenkedésnek, hiszen szó szerint nem kételkedtem a szavaiban. Sejthettem volna, hogy ez történik akkor, ha az ember fia elfelejti mit jelent a védekezni szó fogalma és csak a beteges vágyait tartsa szemelőt. Csak nyeltem egy nagyot ahogy Cordelia közeledett felém és kíváncsian azt várta, hogy reagáljak valamit arra amit mondott. De nem, egészen addig a pillanatig olyan szótlan és bizonytalan voltam amíg ő be nem bizonyította, hogy igaza van. Utálom a terhességi teszteket, tönkre teszik szegény idegeimet s, most még kíváncsi vagy, hogy ezután mi történt? Ami ilyenkor történni szokott. A fiú elájul a tudattól, hogy apa lesz ilyen fiatalon és a jövője, amiről ő álmodott, szerte foszolni látszik.
Kihűlt.
Képtelen vagyok úgy mellette lenni, hogy közben tudom a mi gyerekünket várja a méhében. Minden egyes mellette töltött perc túl kevésnek bizonyul ahhoz, hogy én elég bátor és erős legyek mellette lenni. Hazugság volna azt mondani, hogy nem félek attól a csöppségtől, aki még meg sem született. De nem mondhatom, hogy annyira boldog volnék a tudattól ő valamikor meg fog születni és nekem vállalnom kell mindent ami ilyenkor egy apa feladata volna. Szeretem Cordelia-t, de egy kisbaba most túlontúl rosszkor került a kapcsolatunk összképébe. Mindent megváltoztat. Én meg nem készültem fel erre a változásra. Mi van akkor ha nem leszek jó apa? Sajnos a családomban nem volt egy olyan személy akitől ilyen téren tanácsot kérhetnék. Az apámról csak halvány emlék foszlányaim vannak, hét éves voltam amikor ő meghalt. Anya azóta sem tette túl magát a halálán és senkit sem engedett még egyszer olyan közel magához amilyen közel apát engedte. Nem ment férjhez újra, szerintem jól tette, nem kell egy elviselhetetlen mostoha apa jelenlétében élnem, akit nem szeretnék.  Eltoltam magamtól Cordelia-t és nem néztem a szemébe amikor kimondtam, hogy én nem akarom őt. Pedig ha a szemeimbe nézett volna és én mélyen az övébe fúrtam volna az enyéimet, tudta volna, hogy hazudok s, csak a félelem beszél belőlem. A félelem, ami olyasmire kéztett, amire tudom sosem leszek büszke. Szakítok vele, ennyire egyszerű és szörnyű az egész, mert szeretem és tisztában vagyok azzal, sosem fogom elfelejteni őt. Még mindig ugyanúgy akarom őt, mint azelőtt.
Kétségbeesett.
Eszem ágában sem volt megkérdezni tőle, hogy mire kell a pénz, amit kért tőlem. Pedig kíváncsi lettem volna arra, hogy mit tervez. Mit szeretne tenni azzal az összeggel, mire készül ilyesmi. De nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy mindezt megkérdezzem tőle. Gondolom, már nincs annyi jogom hozzá, hiszen én voltam az aki magára hagyta őt. Ez felér egy gyilkossággal. Nem fosztottam meg őt az életétől, nem bántottam fizikailag, de tönkre tettem gyávaságból a lelkét. Ha nem félnék ennyire a kudarctól és attól, hogy nem leszek jó apa, akkor most megállítanám. Igen megállítanám, elmondanám neki az igazat, a fülébe súgnám mennyire szeretem és még mindig akarom őt, így teljes egészében azzal a kis csöppséggel együtt aki napról napra növekszik benne. De a lábaim megtorpantak, a szám elhallgatott és csak a szemeim bámulnak előre, az ő eltűnő, halvány alakjára az utcán. Nem szaladtam utána, pedig ezerszer jobb lett volna ebben az átkozott pillanatban ezt cselekedni. Nem értem, hogy lehetek ennyire… gyáva. Cordelia csak annyit kért tőlem, hogy szeressem őt és törődjek vele, de elbuktam. Még arra sem vagyok méltó… Biztos én vagyok a megfelelő személy akit szerethet még azután is? Nem, ezek után tudom, nem fog szeretni, hiszen mellette lenne a helyem. Fognom kéne a kezét, apró csókokkal kellene megajándékoznom őt és minden egyes pillanatban azt mondani neki, mennyire csodálatos személy s, mérhetetlenül örülök annak, hogy ő a gyermekem anyja. De ez, sajnos csak egy vágy álom, nem válhat valóra, amíg én én vagyok és valami olyasmitől félek, ami valójában örömöt okozna nekem. A szüleinknek persze már nem annyira, hiszen ők tiszteletben tartották elviekben a házasságukat és esküvő előtt bújtak ágyba azzal akit istennőként vagy istenként imádnak. Igazán engem is ebben a hittben nevelhettek volna, ezzel a céllal, hogy csak azzal és akkor ha már a feleségem. De nem, anya ehhez egyedül túl kevés volt, szükség lett volna apára is.
Meglepett.
Ha a vég után várhat valakire egy szebb élet, akkor minden bizonnyal ő a legjobb helyen van, távol tőlem. Bár amikor kiderül, hogy nem egy, hanem két csöppség maradt hátra anya nélkül elszorul az ember szíve és felvállalja őket. Mi mást is tehetne? Szóval a világ gazdagabb lett Hilda és Anita Sandvoort-al. Kiköpött Cordelia másolatok, annyi különbséggel, hogy a szemüket tőlem örökölték. Nomen est omen. Hilda valóban harcias jellem, őt nem fogom félteni a fiúktól ez már biztos, inkább a fiúkat tőle míg Anita sokkal könyörületesebb, pontosabban a testvére ellentéte. Szóval ha valakit óvni kell attól, hogy naiv legyen felnőtt korára, akkor az ő. Meg kell tanítani neki, hogy ne higgyen el mindent abból amit a fiúk mondanak neki. Az teljesen más tál tészta kezdetben mennyire béna apa voltam, de most már eltelt néhány év, kereken hat. Már nem kell pelenkázni őket, nem kész rémálom minden éjszakám ha felsír az egyikük és ennek hála a másik is rázendít. Tehát az a káosz ami a legelején honolt az életünkben valahogy stabilizálódott. Még ha irtózatosan nehezen is.
Szarkasztikus.
Egy utolsó lélegzetvételnyi erő. Mindaz amit az ikrek nagyon imádnak. Kihajtanák apából az utolsó szuszt is, az egyiknek Én kicsi pónim kell karácsonyra, a másik a legújabb Star Wars szereplőt kéri, Rey-t, mert menőnek tartja. Apának meg egy óriási Spongya Bob ágy, amin lepihenhet. De ugye egyikük se hallja meg az én könyörgésemet. Mert nem elég, hogy ők egyes betegeim is képesek nagyon lefárasztani. Mindegyikhez más nyelvezet kell, van aki azt szereti ha kiabálnak vele, vagy olyan is megesett már, hogy pátyolgatásra szorult. Attól, hogy eltelt néhány év és gyerekeim vannak még nem biztos, hogy szent vagyok. Néhányan ismernek, vagyis úgy hiszik, hogy ismernek. Ám valójában én is tudok gonosz lenni. Fel tudom hergelni a legszendébb beteget is, ha arról van szó. Márpedig néha pontosan arról van szó, hogy mindazt a rosszat amit tőlük kapok, azt szépen vissza is adjam. Aki olyan, azt gondolkodás nélkül kihasználom. Az ágyába bújok ha arról van szó, de semmi kötödés. Nem a páciensek között van az ikrek mostohaanya jelöltje. Ez holtbiztos.