Hetek óta tervezgetem ezt a hétvégét. Anya és apa elutaztak Rotterdamba a munka miatt, amitől teljesen átlagosnak tűnnek. A normális családokban az lenne az elfogadott, hogy a szülők megkérik az idősebbik gyermeket, hogy vigyázzon a fiatalabbikra, de itt semmi ilyenről szó sincs. S mindannyian jól tudjuk, ha igazi veszélyről lenne szó, akkor úgyis az én drága öcsikém lenne az, aki megvéd mind a kettőnket. Nem tudom, hogyan tett szert ennyi idősen ekkora tehetségre és hozzáértésre, de le a kalapom előtte. Talán tényleg igaz minden legenda, ami az őseinkről szól és az én drágám örökölt tőlük mindent. Az is lehet, hogy világmegváltó lesz a srácból és annak az erőnek is nála kellett landolnia, amit én örököltem volna. Habár nem tudom, hogy ez mennyire korrekt, próbálom kizárni a természetfeletti világot annyira az életemből amennyire csak lehetséges. Köztük élek, ám csak felületesen vagyok tisztában a dolgaikkal. A kanapén fekszem és teljesen elmerülök a kedvenc sorozatom legújabb részében, míg két pofára tömöm a popcornt. Trent és az öccse bármelyik percben megérkezhetnek az első emeletről. Anyáék nem szeretik, ha áthívom őket, hiszen nem azonos társadalmi rétegből származunk és szerinte ez csorbát ejt a hírnevünkön. Nem mindegy kikkel barátkozom, ha már szerintük úgysem tartozom közéjük? Csodálom az öcsémet, amiért hű hozzám és a szüleinkhez is. Én a helyében biztos nem tudnám egyszerre mind a két fél pártját fogni és mindenképp választás elé állítanám magam. Túl emberi vagyok az ilyenekhez. Kopogást hallok az ajtón, ami csak egyet jelenthet, hogy a várva várt vendégeim megérkeztek. Mosollyal az arcomon pattanok fel a kanapéról és ügyesen ki is öntöm a popcornt a szőnyegre, aminek hála gyors szitkozódom egyet, de nem állok meg. Egyből az ajtóhoz sétálok. - Sziasztok – mosolygok rájuk kedvesen és szélesen kitárom előttük a nyílászárót. – Gyertek csak beljebb, érezzétek otthon magatokat és a popcornt lehetőleg ne tapossátok bele a szőnyegbe. Mindjárt összetakarítom – nevetem el magam egy kissé kínosan. Ilyen az én szerencsém. Egyszer akarom, hogy rend és tisztaság legyen a lakásban, mert kivételesen hozzám érkeznek vendégek, de akkor sem jön össze.
Nem csak az öcsém várta nagyon ezt a hétvégét, hanem én is. Nagyon kedvelte azt a szomszéd srácot, jól egymásra találtak pár éve. Ő gazdag és híres máguscsaládból származott, mi meg a szálló legalján laktunk, szóval nagy volt a különbség, aminek a másik srác szülei nem igazán örültek. Nem csodálom, hisz rossz fényt vetettet volna rájuk, ha ilyen alja néppel is barátkoznak. Viszont a két srác olyan jó barátok voltak, hogy én és a másik fiú nővére, nem akartuk elszakítani őket egymástól. A városban meg a szálló nagy udvarába gyakran levittük a tesóinkat, hogy kicsit együtt lehessenek. Addig mi is beszéltünk és nagyon jóba lettünk. Ő volt a család fekete báránya, mert nem örökölte az erejüket. Átlagos ember volt, de ez engem egyáltalán nem zavart, nem néztem rá másképp. Én szívesen származtam volna ember családból, mert akkor talán a szüleim még mindig élnének.
Nem mondanám, hogy sokat készültem erre az alkalomra, csak annyit, mint máskor is. Másoknak lehet sok volt, az öcsém sokszor be is szólt, hogy olyan vagyok, mint egy csaj, de szerettem előtte lezuhanyozni, megfésülködni, jól beillatosítani magam, borotválkozni és gondosan kiválasztani a ruhát. Kint hideg volt, de már jártam náluk és abban a hatalmas lakásban mindig meleg volt, szóval csak egy szokásos pólót vettem fel. Egy sporttáskát is elővettem, amibe belekerült egy pulcsi, hogyha még is hideg lenne, meg két napi ruha meg mindenféle dolog, amire szükség lehetett. Ha már egész hétvégére elutaztak, akkor ott is kellett aludnunk. Legalábbis az öcsém nagyon ott akart nekem meg amúgy se volt dolgom, szóval belementem. Pár zacskó popcornt meg ropit is beraktam, hogy ne menjek üres kézzel. Még egy üveg bort is vettem, hogy tényleg minden legyen, bár én nem nagyon ittam, de néha belefért. Lifttel mentünk az épület legfelső emeletére. Izgatottan kopogtam a gyönyörű ajtón. - Szia - mosolyogtam rá és beléptem az ajtón. - Akkor még jó, hogy én is pont azt hoztam - nevettem és a kanapé felé indultam, miután leraktam a táskám. A tesóm már tudta a járást és be is rohant a haverja szobájába. - Mizu? - kérdeztem miközben segítettem neki feltakarítani a kiborított finomságot.
Lehet, hogy önző dolog, de a legjobb az egészben, hogy a szüleim végre leléptek, hogy otthon tölthetem az egész hétvégét nyugalomban. Többnyire alig vagyok a szállóban és lelépek mindenfelé csak ne kelljen egy levegőt szívni az őseimmel. Már hiányzott a pihenés hogy ne csípjem ki magam, hanem mackóalsóban legyek smink nélkül és fésülködés nélkül. Suli után is mindig kimaradok, talán ezért is nem kapok állami ösztöndíját, mert a tanulás helyett elbulizom és elcsavargom az időmet. Tudom, hogy ez hosszú távon nem éppen kifizetődő dolog, de csak abban reménykedem, hogy az öcsém nem vesz rólam példát ilyenekben. Okosabb annál, hogy azt higgye ez jó. - Kicsi Miller, tesóm a szobájában van, ha gondolod, nézz be hozzá – mondom, de mire szétnézek már a kis vörös hajú srác már el is tűnt. Nem lepődöm meg, már egészen otthonosan mozog itt a kissrác. Amikor a szüleink nincsenek itthon Trent és az öccse mindig nálunk lógnak. – Komolyan, mintha lakna úgy járkál itt – nevetem el magam. Egyáltalán nem szemrehányó a hangnemem, mindössze a puszta igazságot mondom ki. - Nem értem, hogy lehetek ilyen szerencsétlen egyébként. Most az egyszer, amikor azt akarom, hogy tiszta legyen a ház, mert nem anyám takarít minden tele lesz pattogatott kukoricával – húzom el a számat és gyors elugrok egy seprűért oda, ahol a többi takarítóeszközt is tároljuk. – Talán a porszívóval jobban járnék, de kit érdekel – rántom meg a vállam és egy lemondó fejcsóválást küldök Trent irányába, amikor meglátom, hogy segít a takarítással. Nem azért jött át, hogy dolgozzon vagy valami ilyesmi. Az érezd magad otthon felszólalás, amit az első itt töltött alkalmával mondtam nem azt jelenti, hogy segítenie kell a házimunkával, de túl jószívű a srác ahhoz, hogy ezt hangosan is felhozzam. Na meg azért így legalább gyorsabban kész vagyok. - Még több popcorn? – kérdezem összehúzott szemekkel, amikor eljut a tudatomig Trent, pár perccel ezelőtt tett megjegyzése. – Akkor hagyjuk a takarítást, majd ha elfogy az összes befejezzük – rántom meg a vállam és a seprűt elegáns módon leejtem a földre. Így kell ezt csinálni! - Semmi, örülök, hogy elmentek a szüleim és enyém a lakás. Azon gondolkozom, hogy megiszom a drága skót whiskey-t a szekrényből, fájjon csak a szívük – magyarázom. Ilyen téren másabb vagyok, mint Trent. Míg a srác ritkán fogyaszt alkoholt és szerény véleményem szerint egy kicsit ódzkodik is tőle, addig én elég gyakran nézek a pohár fenekére.
Kezdőlap 
|| 