Az éjszaka a kedvenc napszakom és nem a sötétség miatt, hanem, mert akkor látszódnak legszebben a csillagok. Sötét ruhámmal szinte beleolvadok a sötétségbe, egyedül porcelán fehér bőröm az, ami még láthatóvá tesz. Az emberek meg-megállnak, végigmérnek, de egy lesújtó pillantás elég feléjük és máris visszatérnek útjukra. Vannak pillanatok, amikor egyszerűen csak utálom a feltűnést. Ez is egy nap. Feszültségemet próbálom leplezni, de valahogy nem sikerül és akaratlanul is összepréselem ajkaim, ahogy a megbeszélésre gondolok, ami pár percen belül bekövetkezik. Lucifert, a Pokol uralkodóját egyre többször jár fel a földre, ami állítólag az én fennhatóságom lenne, és ez egyre jobban kezd aggasztani. Ha nem tetszik neki, amit csinálok, elég lenne, ha megmondaná szemtől szemben, ahelyett, hogy homályos mondatokkal bombáz. Már pedig pontosan tudom, hogy jó munkát végzek. A másik lehetőség, hogy tervez valamit. Túl régóta ismerem, pontosabban kiűzetésem óta, de még mindig meg tud lepni.
A VIP klubban hangos zene szólt, senki sem gondolná, hogy két démon, nevezetesen Lucifer és Lilith pont ide tévedne be ugyanazon időpontban. Ezért volt tökéltess helyszín. Rá sem kellett pillantanom az ajtónál álló biztonsági őrre, már nyitotta is az ajtót én pedig az egyik hátsó szoba felé vettem az irányt, ahol kettesben lehetek a Pokol Hercegével. Az út göröngyös volt a sok bulizó egyéntől, akik pia szagúak voltak és mindenki a másikra támaszkodott. Jól érezték magukat és én mosolyogva néztem, ahogy szép lassan tönkreteszik testüket és lelküket az alkohollal és drogokkal. A vörös ajtót hangtalanul nyitottam ki, és mikor becsuktam olyan volt, mintha elvágták volna a hangos zenét és káromkodásokat. Megnyugvás volt füleimnek. A szoba, épp ahogy az ajtó ében vörös volt, és már csak azért is választottam ezt a helyet, mert ez a kedvenc színem, ami a rúzsomon is meglátszik. A kabátomat ledobom a kanapéra és még leülni sincs időm, azonnal megérzem Lucifer jelenlétét a szobában. Nehéz nem észrevenni. - Lucifer - fordulok felé egy félmosollyal a ajkamon - Rég nem láttalak - próbálom leplezni a szarkazmust a hangomban, hisz mostanság sűrűn látom. Túlságosan is sűrűn, szinte már nem is hiányzik. Pedig, mikor fent hagyott, hogy végezzem a munkám, ő pedig visszament a Pokolba szinte mindennap hiányzott társasága. Ma is hiányzik néha, hisz sok mindenre tanított, és pártfogásába vett, mikor mindenki elhagyott, amit sosem fogok elfelejteni és mindig is hálás leszek érte. De pontosan tudom hol a helyem.
♌ Posts : 4 ♌ Join date : 2015. Sep. 03. ♌ Tartózkodási hely : Π A halandók között ♌ Foglalkozás : Π Well, I'm the devil... ♌ Humor : Π You really ask me about that?
Tag: Lilith :3 | Far from any road | Jegyzet: Bocsánat a hosszas várakoztatás miatt!
Nem szokásom éppenséggel ilyen helyekre kijárni, de kivételt tehetek az olyan különleges alkalmakkor, mint ez. Elvégre egy olyan démonról van szó, akit nagyon is megbecsülök, munkája pedig nem csak számomra, de az egész Pokol számára értékes. Ez sosem volt másképp, pedig hosszú ideje ismerjük már egymást, jóllehet a megbecsülés kimutatásával... nos, hogy úgy mondjam, vannak problémáim. Mondhatni, mérsékelten mutatom ennek jeleit. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy Lilith bőven ott van a legfontosabb démonok sorában, ezért mivel ő akart találkozni, a szokásosnál jóval engedékenyebbé váltam. Arról nem is beszélve, hogy ha bármely más démonról lenne szó, valószínűleg megváratnám, nem törném magam azzal, hogy időben érkezzek, azonban most még ideje korán is jelenek meg a megbeszélt hely előtt. Szokásos öltözékemnél most elegánsabban jelentem meg, azonban a színválasztásnál maradtam az egyszerűség híve, és megtartottam a fekete irányzatot. Egy fekete ing, és rajta a hosszabb, ugyancsak fekete zakó. A halandó a klub ajtaja előtt furcsa tekintettel néz rám, szemöldökét ráncolva mér végig, ez az idő pedig elegendő nekem ahhoz, hogy gondolatban több módon is végezzek vele. De uralkodok magamon, most különben sem az emberek kínzása miatt vagyok itt és nem is azért jöttem el, hogy öldököljek, ennél fontosabb az ok, amiért itt vagyok. Jobban mondva, aki miatt itt vagyok. Ezért aztán csak egy dühös pillantást elegendő villantanom, mikor szemeimbe néz. Elég, hogy hatalmam alatt az elméje úgy roskadjon össze, mint holmi kártyavár, amelyre ráfújtak. Kinyitja előttem az ajtót, én pedig belépve máris bekerülök az alkohol és egyéb tudatmódosító áldásos mámorában mulatozó halandók tömegébe. A bűn, a függőség és vágyak bűnei szinte tapinthatóak voltak a levegőben, ahogy keresztülhaladtam közöttük. Az alávalóknak persze fogalmuk sem lehetett arról, hogy az alak, ki elsétál mellettük, valójában az, kit ők Ördögnek vagy épp Sátánnak neveznek. Azonban a vörös ajtó, melyet tekintetemmel fürkészek, még távolabb van, és ekkor meg is pillantom a máséval összetéveszthetetlen nőalakot. Kecses minden mozdulata, mögé az is, ahogy lenyomja az ajtó kilincsét. Figyelem, ahogy az ajtó becsukódik, én pedig egy szempillantás alatt tűnök el a tömegből. Elég gyorsan teleportálok el ahhoz, hogy szerencsétlen halandók semmit se fogjanak fel az egészből, én pedig végre valahára megszabadulok az emberi közegtől. Épp csak megpillantom, ahogyan kabátját ledobja, azonban megszólítani már nincs esélyem, mert megelőz benne. - Tudod, hogy kihallom hangodból, mikor vagy őszinte és mikor szarkasztikus... - az én hangomban nincs semmi harag emiatt, sokkal inkább amolyan emlékeztető gyanánt kezdek ezzel. Különben se vagyok egy azok közül a szerencsétlenek közül, akikkel eljátszadozik, így előttem nem kell megjátszania magát. - Ahhoz képest, hogy utálod a figyelmet, jó okot adsz rá, hogy rajtad tartsa valaki a szemét. - jegyzem meg egy félmosollyal az arcomon, ahogy gyorsan végigfuttatom rajta a tekintetemet. - Gyönyörű vagy! - teszem még hozzá őszintén, immáron a szemeibe nézve, hogy tudja, nem gúnynak szántam a megjegyzésemet. Sőt, olyan érzésem támad, mintha ízelítőt akarna adni abból, mi is van a repertoárjában. - Miért akartál találkozni? - kérdem tőle, miközben helyet foglalok, hogy tekintetem újra visszatérjen őrá, és fürkészni kezdje.
Kezdőlap 
||
